Békés megye hírek

Terjesztették az önkéntes munka becsületét Békés megyében

Terjesztették az önkéntes munka becsületét Békés megyében

Az önkéntesség jelentőségére hívta fel a figyelmet a békéscsabai Béthel Alapítvány, szeptember 22-én, a megyeházán az „Önkéntes centrum létrehozása és fejlesztése, az önkéntesség elterjesztése céljából Békés megyében" elnevezésű projekt zárókonferenciájának keretein belül. Mint azt a több mint másfél éves időtartamú projekt neve is mutatja, a program elsődleges rendeltetése az volt, hogy javítsa a lakosság közös jó érdekében végzett tevékenységére való hajlandóságát.

Számos önkéntes gyűlt össze a megyeháza nagytermében megrendezett záró konferenciára, amely az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által meghirdetett „Az önkéntesség elterjesztése" című TÁMOP - 5.5.2/09/3 pályázati kiírás keretében részesült 26,2 millió forintos támogatásban, konzorciumban a Béthel Alapítvánnyal és a Civil Szervezetek Szövetségével. Mint kiderült, a projekt keretében nemcsak centrumot, hanem különböző önkéntes pontokat is létrehoztak, továbbá hozzásegítették a pályakezdőket, a nyugdíjasokat és a csökkent munkaképességűeket, hogy aktivitásukat az önkéntes munka által őrizzék meg.

 

 

A konferencián először Kovács Edina a Béthel Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd kiemelte, hogy a program ideje alatt folyamatosan fogadták az új önkénteseket. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkéntesek kiemelten foglalkoztak azzal is, hogy növeljék a társadalmi megbecsültségét a közös jó érdekében, személyes akaratból, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzett tevékenységeknek.

 

Kovács Edina a Béthel Alapítvány kuratóriumi elnöke

 A program ideje alatt folyamatosan fogadták az új önkénteseket

 

-Mindig szükség van segítő kezekre, ha baj van, szögezte le Kónya István megyei alelnök a rendezvényt megnyitó beszédében majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az egymás felé való segítségnyújtásra most van a legnagyobb szükség, hiszen 2011 az önkéntesség európai éve. A megyei alelnök arra is emlékeztetett, hogy a Béthel Alapítvány koordinálása alatt májusban indított TE-SZEDD hulladékgyűjtési akcióra a Békés Megyei Önkormányzat és az általa fenntartott intézmények is több mint 3000 önkéntest biztosítottak. -Civilek nélkül nincs erős társadalom, ezt a megyei önkormányzat is felismerte, ezért alkotta meg az országos szinten is egyedülálló Civil Stratégiáját, hiszen partnernek tekintjük a civileket, hangsúlyozta Kónya István.

 

Kónya István Békés Megye Képviselő-testületének alelnöke

A Békés Megyei Önkormányzat partnernek tekinti a civileket 

 

A köszöntő szavakat követően Szőke Katalin, az alapítvány ügyvezetője ismertette a projekt eredményeit. Beszámolójából kiderült, hogy a programban több mint 4000 embert foglalkoztattak, 44 rendezvényt tartottak meg, és közel 80 civil szervezet fogadott önkénteseket.

 

Szőke Katalin, a Béthel Alapítvány ügyvezetője

A programban több mint 4000 embert foglalkoztattak 

 

Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára a készülő Nemzeti Szociálpolitikai Koncepcióról is ejtett néhány szót. Véleménye szerint, ha az új koncepcióban szociális jogszabályok helyett egy kerettörvényt alkotnának, abban mindenképpen helyet kaphatna az önkéntesség is.

 

Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára

Az új szociálpolitikai koncepcióban szociális jogszabályok helyett egy kerettörvényt alkotnának 

 

A programok végül egy egész napos előadás sorozattal zárultak, melyeken többek között beszámoltak az önkéntes programokat működtető szervezetek, és az „Év Kapu Önkéntese" díjak átadására is sor került.

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Terjesztették az önkéntes munka becsületét Békés megyében