Békés megye hírek

Tanügyi konferenciát tartottak Gyulán

Tanügyi konferenciát tartottak Gyulán

Az új köznevelési rendszerről és a tanügy megújulásáról tartottak konferenciát a közelmúltban Gyulán. Az eseményen Dr. Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős, helyettes államtitkára is részt vett

Jóval a konferencia kezdete előtt megtelt a gyulai Harruckern János Közoktatási Intézmény Wenckheim Terme.

 

 

Az összejövetelen a közoktatásban érintett pedagógusok és szakmai szervezetek tagjai, valamint szülők, érdeklődők is részt vettek.
Ahogy a polgármester elmondta, egy ilyen időszakban nagyon sok a kérdőjel. Ezért különösen fontos, hogy az érintettek tájékoztatást kapjanak arról, hogy éppen merre tartanak a folyamatok, milyen változásokra számíthatnak.
Az elmúlt esztendőkben az iskolai nevelés klasszikus tereit és lehetőségeit háttérbe szorították.
Többek közt erről is beszélt előadásában a közoktatásért felelős helyettes államtitkár. Mindenki megnyugtatására azonban elmondta, hogy a megújulás folyamatban van. Ennek fontos állomása a Nemzeti Köznevelésről szóló törvény megalkotása.
Elmondta, hogy jelenleg az államnak nincs joga és lehetősége beavatkozni az iskolák, óvodák működését meghatározó folyamtokba. A Nemzeti Köznevelésről szóló törvény vissza kívánja állítani a tudás, valamint a szorgalmas munka rangját. Emellett a felzárkóztatást és a tehetséggondozást egyenrangú feladatként kezeli majd és megerősíti az állam finanszírozó, ellenőrző szerepét.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Ünnepi megyegyűlést tartottak Gyulán>