Békés megye hírek

Tanévnyitó DÖK tábor Doboz-Szanazugban

Tanévnyitó DÖK tábor Doboz-Szanazugban
Szeptember 29-e és október 1-je között rendezi meg a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény a Megyei Tanévnyitó DÖK Táborát Doboz-Szanazugban, a Békés Megyei Jókai Színház Programirodájának támogatásával.
A táborban 32 tanuló vesz majd részt két rutinos DÖK patronáló tanárral együtt. A Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény békési oktatási egységéből 10-en, Dévaványáról 3-an, Gyomaendrődről 4-en, míg az orosházi oktatási egységből 5-en képviselik az intézményt. Emellett a Harruckren János Közoktatási Intézményből 6, míg a Hunyadi János Közoktatási Intézményből pedig 4 diák képviseli saját intézményét.

A tábor elsődleges célja, a diákönkormányzat tagjainak felkészítése a tanév legfontosabb feladataira, emellett megbeszélik majd a közoktatási törvényben megfogalmazott jogokat és kötelezettségeket. Bartyik János, a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény békési oktatási egységében működő diákönkormányzat patronáló tanára elmondta, hogy kiemelt feladatuknak tartják az intézményi alapdokumentumok megbeszélését. Emellett a táborban megújítják majd a diákönkormányzatok saját szervezeti és működési szabályzatait. A diákok továbbá megismerhetik a közoktatási és felsőoktatási törvénytervezet koncepcióját is. A tanulás mellet a szabadidős tevékenységek sem maradhatnak el, hiszen vidám vetélkedőket szerveznek majd, ahol jobban megismerhetik egymást a tanulók, lesznek sport programok és esténként koncertet és discot is rendeznek a diákoknak.

Forrás: Veres Nikoletta
Feltöltő: Salamon Roland

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Tanévnyitó DÖK tábor Doboz-Szanazugban