Békés megye hírek

Találékonyak a gesztiek, népszerű a közmunka és a saját márkás termékek előállítása

Találékonyak a gesztiek, népszerű a közmunka és a saját márkás termékek előállítása

A Békés megyei kistelepülésen, Geszten nagyjából nyolcszázan élnek, ebből hatvan ember közfoglalkoztatott. Brandt Krisztián polgármester szerint ugyan nagy a munkanélküliség, mégis példamutató a próbálkozás és a fejlődésre való igény. Geszten még saját márkás, kézzel készített termékeket is előállítanak a helyiek Gesztikumok néven.

Brandt Krisztián mesélt a HelloVidéknek adott interjújában mesélt arról, hogy Geszten nagy az elvándorlási arány, sok a munkanélküli, mégis jó ütemben halad a település foglalkoztatási politikája. Emellett remény van a fellendülésre, hiszen nemsoká megkezdik a Tisza-kastély rekonstrukcióját, amely számos munkahellyel kecsegtet.  

 

A közfoglalkoztatásban részt vevő hatvan ember közt vannak férfiak és nők, pályakezdők és idősebbek is. A közfoglalkoztatási programok igen népszerűek Geszten, 2017-ben a település még belügyminisztériumi elismerést is kivívott magának emiatt. 2020-ban bevezettek néhány úttörő kezdeményezést.   

 

Népszerű a varroda

 

Az addig sikeres tevékenységeket megtartották, tehát karbantartják az utakat, működik a varroda, felszámolják az illegális hulladéklerakókat, és még bio-tüzelőanyagot is előállítanak. Házi tésztát és ajándéktárgyakat készítenek a lakosok, és gabonanövényeket termelnek.  

 

A növénytermesztési lehetőségeket szélesítették, veteményest alakítottak ki fóliasátrakban, gyümölcsöst gondoznak. Ennek egy része a közétkeztetéshez kapcsolódóan visszaforog, a fennmaradó mennyiségből pedig eladásra szánt termékek kerülnek ki. Népszerűek az aszalványok, a savanyított zöldségek is. Összességében ezeket Gesztikumoknak nevezték el. E kézzel készített, helyi termékek hagyományos eljárással készülnek gondos kezek által.  

 

A varroda is remekel Geszten, az egész megyéből érkeznek megrendelések a polgármester elmondása szerint, ezért tervezik, hogy mintaboltot is kialakítanak. Ugyanitt helyet kaphatnának a Gesztikumok is.