Békés megye hírek

Színházi szervezetek üléseztek a hétvégén Békéscsabán

Színházi szervezetek üléseztek a hétvégén Békéscsabán

Két fontos színházi szervezet is Békéscsabán ülésezett múlt vasárnap. Délelőtt a Magyar Teátrumi Társaság, délután pedig a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete tartotta meg közgyűlését az Ibsen Ház színháztermében.

Idén ez már a harmadik nagy színházakat érintő találkozó volt a városban. Nemrég ugyanis a színháztechnikai fórum gyűlésezett a megyeszékhelyen.

A Teátrumi ülésen szó esett a pécsi országos színházi találkozóról, valamint napi aktualitásokról is, de a tanácskozás fő témája az előadó-művészeti törvény változása volt.

 

Elmondta, hogy a társaság alapítói és a színházvezetők két és fél éve együtt dolgoznak, így nemcsak szakmai, hanem baráti kapcsolatot ápolnak. Egy-egy fórumon ennek kapcsán vendégjátékok, fesztiválok közös megrendezése is szóba kerül.

A Teátrumi megbeszélést követően a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete is közgyűlésezett. A résztvevők beszámoltak az előző évad munkájáról, emellett tisztújításra és a jövőbeli tervek áttekintésére is sor került. Az Egyesület elnökévé ismét Fekete Pétert, a megyei fenntartású Jókai színház igazgatóját választották meg.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet forrás csaba tv

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Színházi szervezetek üléseztek a hétvégén Békéscsabán