Szarvas: az összetartozás jelképe
Az Otthonunk Békés Megye célja, hogy mindenki tudja: a Békés Megyei Önkormányzat egy új szemléletű szerepkört vállalt fel, amely szerint érdekeket képvisel és véd, értékeket őriz és fejleszt, illetve a megye egészében gondolkodik és közszolgáltat. A 2008 márciusában elindult rendezvénysorozat február 25-én érkezett el Szarvasra. A Vajda Péter Művelődési Központban Babák Mihály polgármester köszöntötte az érdeklődőket.
- Szarvas most a megye szélén található, a megyehatártól Békésszentandrás után a második település, de nem volt mindig így, ugyanis a történelmi Magyarország közepén volt. Ezért Szarvasnak az a küldetése, hogy az összetartozás jelképe legyen. Büszkék vagyunk erre a városra, és békességet, nyugalmat és szebb jövőt remélünk - hallhattuk Babák Mihálytól. Beszéde után Szarvas polgármestere a város díszcímerét nyújtotta át Domokos Lászlónak, a megyei közgyűlés elnökének, a város országgyűlési képviselőjének.
Domokos László elmondta, a rendezvénysorozat keretében már több mint ötven községbe, városba látogattak el, de az adott településen ez az egyetlen esemény, ahol partnerként bemutatják, mi az értelme és a lehetősége ennek a közösségnek. Az elmúlt évtizedekben erre nem volt példa.
"Szarvasnak az a küldetése, hogy az összetartozás jelképe legyen"
- Hogy mit tehet Szarvasért a megye? - tette fel a kérdést az elnök. - A települési és megyei önkormányzatokat, egyaránt sújtja a pénzelvonás. Az elmúlt évhez képest az idén 120 milliárd forinttal kevesebb normatív támogatáshoz jutnak az önkormányzatok. A megye számára ez nem újdonság, hiszen 2006-tól ezt szenvedi el. A kormány ekkor terjesztette be törvényjavaslatát a megyék megszüntetéséről, de az nem kapta meg a kétharmados többséget. A közgyűlés kiáll a megye érdekeiért, például február 19-én közmeghallgatás keretében a mezőgazdaság válságával foglalkoztunk. Nemcsak azokra a településekre figyelünk, ahol intézményt működtetünk, hanem az egész megyére, valamennyi lakosnak szolidaritást kínálunk.
Domokos László kifejtette, hiszi, hogy Békés megújulni képes megye, ugyanis csak ezzel a gondolkodással lehet partnereket találni. A jövőképüket a kiszámíthatóság, a rend és az átláthatóság adja. Jelenleg a közvetlen cél nem a felzárkózás, hanem a leszakadás megállítása. A közös gondolkodást 2008-ban kezdték el, ekkor összehívták a vállalkozások, az önkormányzatok és a civil szervezetek vezetőit, hogy a kihívásokra közös válaszokat találjanak. Ennek az eredménye például a közös gázbeszerzés, amely a folyamatos áremelésekre adott válasz. A jelenlegi rendezvény a megye megismerését szolgálja, hiszen ahhoz, hogy valamit megszeressünk, előbb meg kell ismernünk.
"Nemcsak azokra a településekre figyelünk, ahol intézményt működtetünk, hanem az egész megyére, valamennyi lakosnak szolidaritást kínálunk"
Domokos László emléktáblát nyújtott át Dávid Zoltánnak, a megye Szarvason működő intézménye, a szociális szolgáltató centrum igazgatójának. A megyegyűlés elnöke és Babák Mihály kézjegyével látta el a megye vándortérképét, és aláírta az erről szóló tanúsítványt.
A rendezvénysorozat következő állomása Kondoros lesz. Erre Dankó Béla, a település polgármestere hívta meg az érdeklődőket, és elhelyezte Kondoros tábláját a megye térképén.
A megye történetéről szóló kiállítást dr. Erdész Ádám, a megyei levéltár igazgatója nyitotta meg. Felhívta arra a figyelmet, hogy a megyék múltját általában Szent Istvánig szokták visszavezetni, de a dokumentumok először csak az 1200-as évek elején említik Békést. Ekkor a megye népessége 15 ezer volt, amely abban a korban nagynak számított, de a tartárjárás ezt a felére csökkentette. A XIV-XV. század viszonylagos békés időszakot hozott, ekkor az európai gazdaság szerves részévé vált a térség. A marhacsordákat Dél-Németországba hajtották, és visszafelé vasárukat szállítottak. Ennek az időszaknak a török hódoltság vetett véget.
A művelődési központban kulturális műsorral folytatódott a program
- Most ismét az európai integráció része vagyunk, ez a XIV-XV. és a XIX. században fejlődéshez vezetett, reméljük, most sem lesz ez másképp - fejezte be mondandóját dr. Erdész Ádám.
A művelődési központban kulturális műsorral folytatódott a program, a Békés Megyei Jókai Színház művészei, színitanházának növendékei, illetve a Szarvas Város Közoktatási és Közgyűjteményi Intézményének tanulói adtak műsort. Eközben a városházán, soron kívüli ülés keretében, a megyei önkormányzat és intézményei mutatták be tevékenységüket.
Babák Mihály megnyitója után Domokos László elmondta, hogy a megye oktatási intézményeiben 5600 diák tanul. Húsz évvel ezelőtt csupán a szabadkígyósi középiskola működött megyei irányítás alatt, de ezt követően négyévente számuk mindig szaporodott, mert a települési önkormányzatok nem kötelesek középiskolát vagy kollégiumot működtetni. A Pándy Kálmán Kórház adja a megye egészségügyi szolgáltatásának 55 százalékát. Mivel a kórház leigazolt teljesítménye 14 százaléka után tavaly az egészségbiztosítótól nem kapta meg a pénzt, a megyei önkormányzat erre az évre kénytelen volt működési hitelt fölvenni.
Népszerű operettek dalai, klasszikus melódiák is felhangoztak
Dr. Kövesdi József, a Pándy Kálmán Kórház orvos igazgatója tájékoztatóját jó hírrel kezdte, ez évben elkészül az új patológiai osztály. A gyulai a megye egyetlen súlyponti kórháza, 1472 ággyal rendelkezik, ebből 815 a garantált aktív ágy, a többi krónikus ágy. A következő nagy beruházásuknak az új sebészeti tömb kialakítását tervezik, erre a pályázatot már benyújtották. A kórház gazdálkodása stabil. Éves költségvetésük 12 milliárd körüli, ennek 95 százalékát az egészségbiztosító teszi ki, épp ez jelenti a gondot, hiszen az elmúlt évbe ezt négyszer is változtatták.
Dr. Szatmári Imre, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója megfogalmazta, intézményük, a múlt értékeinek gyűjtője. Céljuk, hogy ezekkel a lakosokat megismertessék, ezzel is elősegítsék kötődésüket, itt maradásukat. Az elmúlt időszakban uniós pályázat segítségével 400 milliós beruházással modern kulturális központot alakítottak ki, ennek eredménye, hogy 2007-ben elnyerték az év múzeuma, 2008-ban pedig a látogatóbarát múzeum címet.
A soron kívüli ülésen, a megyei önkormányzat és intézményei mutatták be tevékenységüket
A tájékoztató után Babák Mihály elmondta, hogy városuk nem a gyulai kórházhoz tartozik, hol Békéscsabára, hol Orosházára küldik a szarvasiakat. Kérte Dr. Kövesdi Józseftől, hogy ezt a kérdést szakmájuk vizsgálja ki.
Földesi Zoltán országgyűlési képviselő üdvözölte a megye gondolkodását, magatartását, hogy a jelenlegi válságos helyzetben nem siránkozik, hanem keresi a cselekvés lehetőségét.
Domokos László azt hangsúlyozta, Békés megye ma nagyon hatékonyan működteti szolgáltatásait, a gyermekvédelem ma Budapesten háromszor annyiba kerül, mint nálunk. Jelenleg odaadják a pénzt, ahol rosszul használják fel, egy teljesen más államfinanszírozás szükséges.
Forrás: M.L.
Fotó: M.G.
Feltöltötte: G.E.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Szarvas: az összetartozás jelképe