Békés megye hírek

Siker a Magyarországi bábszínházak IX. találkozóján, Kecskeméten

Bemutatkozott a szakmának, az alig öt éve alakult Békés Megyei Napsugár Bábszínház

November 13 és 17 között rendezte meg a kecskeméti Ciróka Bábszínház a magyarországi bábszínházak találkozóját, immár kilencedik alkalommal.

Nagy izgalommal néztünk a találkozó elé, hiszen nem volt még alkalmunk megmutatni magunkat olyan fórumon, ahol a szakma összes neves képviselője jelen volt, és véleményt alkotott. Első bemutatkozásunk azonban úgy gondolom sikeres volt. Az Ármányos puncspancs című előadásunkat láthatták a szakma képviselői, és a meghívott gyerekek 14-én pénteken este hat órától. Már délben megkezdődött a beépítés, és hosszas előkészületek után beengedhettük a közönséget. Azt hiszem, mondhatom, hogy mindannyian izgultunk, amikor a függöny felgördült, hiszen nem kevesebbről volt szó, mint arról, hogyan mutatkozik be a szakmának az alig öt éve alakult Napsugár Bábszínház. Az előadást követő vastaps azonban mindannyiunkat megnyugtatott. Sikerünk volt, a közönség sokszor visszatapsolta színészeinket! Ám ez még nem minden, mert a fesztiválnak nagyon komoly szakmai zsűrije is volt, akik az előadást követő napon komoly, helyenként kemény kritikával illetik a megjelent csapatokat. Ránk is ez várt másnap. A kiértékelésen ülve azonban szintén megnyugtató szavakat hallhattunk Lengyel Páltól, Boráros Szilárdtól, Bagossy Lászlótól, akik építő kritika mellett megelégedésüket fejezték ki. Úgy gondolom előkelő helyet vívtunk ki magunknak a magyarországi bábos palettán, persze ez nem ad okot a lazításra, máris készülünk a következő előadásra. -adta hírül Lenkefi Zoltán, igazgató.

Bemutatkozott a szakmának, az alig öt éve alakult Békés Megyei Napsugár Bábszínház

Forrás: Lenkefi Zoltán, igazgató, Békés Megyei Napsugár Bábszínház

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Siker a Magyarországi bábszínházak IX. találkozóján, Kecskeméten