Békés megye hírek

Pro Sanitate díjban részesült dr. Katona András a Pándy Kálmán Megyei Kórház munkatársa

Pro Sanitate díjban részesült dr. Katona András a Pándy Kálmán Megyei Kórház munkatársa
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás fejlesztésért felelős miniszter Pro Sanitate díjat adott át dr. Katona Andrásnak, a Pándy Kálmán Megyei Kórház II. sz. Belgyógyászati osztály vezető főorvosának.

 

Dr.Katona András

dr. Katona András

A Pándy Kálmán Megyei Kórház kardiológiai profilú osztályának orvos szakmai vezetőjeként több évtized óta végzi szakmai munkáját a Békés megyei szívbetegek érdekében. Szakmai igényességét bizonyítandó rendszeresen szervez kardiológiai továbbképzéseket, amelyhez neves előadókat sikerül megnyernie. Munkáját szakmai szeretettel, tudományos és szakmai igényességgel végzi, és erre motiválja munkatársait is.

1976-ban a Szegedi Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán szerzett diplomát.
Az egyetem elvégzése után visszatért szülővárosába és a Pándy Kálmán Megyei Kórház II. számú Belgyógyászati Osztályán kezdte el hivatásának gyakorlását. 1981-ben belgyógyászatból, 1983-ban pedig kardiológiából szakvizsgázott. 2000-ben Európai Kardiológus Társaságtól megkapta az Európai Kardiológus diplomát.  1984-ben adjunktusi, 1988-ban főorvosi kinevezést kapott. 1997 és 1999 között a Pándy Kálmán Megyei Kórház tudományos és oktatási igazgató helyettese volt. 1999. december 1. óta a kardiológiai profilú belgyógyászati osztály kinevezett vezetője. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan részt vesz az oktató munkában. Az orvostanhallgatók oktatásán kívül részállású munkatársa a gyulai Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézetének, amelynek főiskolai docense. Érdeklődési területe a koszorúér-betegség rizikótényezői és klinikuma, a szívelégtelenségre vezető balkamra-funkció nem invazív vizsgálati lehetőségei. A fono-mechanokardiográfia majd az echokardiográfia intézményi bevezetésében tevékenyen részt vett. A szakvizsgákra való felkészülések és vizsgáló módszerek elsajátítása miatt a magyarországi vezető kardiológiai centrumokon kívül tanulmányúton volt a bolognai orvostudományi egyetem Kardiológiai Klinikáján és a Bad Krozingeni Kardiológiai Rehazentrumban. Tudományos munkásságát 72 közlemény és 200 körüli előadás jelzi. Tagja A Magyar és az Európai Kardiológus Társaságnak, a Magyar Hypertónia Társaság magyar és európai echocardiographiás munkacsoportjának, valamint  a SZAB Orvostudományi Szakbizottsága Hypertonia és Nefrológiai munkacsoportjának. Érdeklődési területe a koszorúér-betegség rizikótényezői és klinikuma, a szívelégtelenségre vezető balkamra-funkció nem invazív vizsgálati lehetőségei.


Forrás: Pándy Kálmán Megyei Kórház





Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Pro Sanitate díjban részesült dr. Katona András a Pándy Kálmán Megyei Kórház munkatársa