Poénok és érzelmek összhangja - Neil Simon és Marvin Hamlisch musicalje

Neil Simon neve már önmagában garancia a sikerre, a poénözönre, fergeteges humorra, sziporkázó párbeszédekre. Az amerikai vígjáték immár világhírű mestere, modern klasszikusa a legjobb ajánlólevél, valódi márkanév, ha az ember nevetésre, minden baját feledtető szórakoztatásra vágyik. A Furcsa pár Jókai színházi emlékezetes premierje (vagy a Napsugár fiúk, a Pletykafészek és a többi remekmű világra szóló sikere) óta persze azt is jól tudjuk, hogy Neil Simon minden vígjátéka tulajdonképpen véresen komoly, igazi görög sorstragédia, csak éppen viccesen adja elő mondandóját a szerző. Úgy megnevettet minden szavával, hogy folyik a könnyünk a röhögéstől; ám aztán, anélkül, hogy észre vennénk, nagyon is szomorú, fájdalmas dolgainkra tapint, világít rá. Erre mondják, hogy az ajkunkra fagy a mosoly, a nevetés, amint felfogjuk, miről is van szó, amint leesik az a bizonyos tantusz. A kivételes ember- és lélekismerettel rendelkező író ugyanis meghatóan érzelmes (nem érzelgős!), szívhez szóló tud lenni, amikor legmélyebb énünket érinti meg.

Sonia esetlen és csábító, esendő és öntudatos, őszinte és számító egyszerre

A Kapj el! című kamaramusicallel is így járunk: minden szó, pillanat, helyzet csupa poén, de hamar rádöbbenünk, két egymásnak teremtett, együtt élni mégsem képes figura áll előttünk, akik megnyilvánulásaikkal először kiválóan elszórakoztatnak, megnevettetnek bennünket. Aztán alábbhagy a kacaj, az önfeledt térdveregetés, mert szépen lassan rá kell jönnünk: pont ilyenek vagyunk mi is. Nem adjuk fel mániánkat, nem vagyunk képesek megszabadulni a rigolyáinktól, hozzuk a formánkat, ahelyett, hogy a békesség vagy éppen párunk kedvéért félretennénk lényegtelen dolgokat. A történet férfi és nő egymásra találásáról, együttéléséről, szakításáról és egymásért szenvedéséről, igen, ez kimeríthetetlen forrása a világirodalomnak, a színpadnak.
Itt Neil Simonnál a főhős Vernon, a sikeres, népszerű komponista, slágerszerző, akinek dalait játsszák mindenütt, és a pályakezdő, még ismeretlen dalszövegíró, Sonia. Mindketten hivatásuknak élnek, igazi megszállottak, s mint ilyenek, magánéletükben ugyebár nem könnyű esetek. Hamar lelepleződik az igazság, együtt dolgozni és együtt élni, az két nagyon is különböző dolog, hiszen egyik fél sem hajlandó semmit sem feladni önmagából. Életvitel, megszokások és elvek, korkülönbség, ízlés, jellem és temperamentum, megannyi feszültség forrása lehet a párkapcsolatban. De kiváló eszköztár a színpadi helyzetkomikumokhoz! A kétszemélyes darabhoz bőven elég is lenne Vernon és Sonia, de a szerzői furfangnak köszönhetően beköltözik hozzájuk, sőt, főszereplővé válik, bár sosem látjuk, de velük él a harmadik is. Leon, Sonia korábbi (korábbi?) partnere volt (volt?), akitől a nő képtelen szabadulni, még egy új kapcsolat és érvényesülése, karrierje érdekében sem tud szakítani. Vagy inkább nem hajlandó lemondani régi kedveséről, akiért felelősnek érzi magát? Pontosan nem tudjuk, de azt látjuk, hogy Vernon már hajlandó lenne Leont akár örökbe fogadni harmadikként. Az édes kettesből édes (vagy inkább keserű?) hármas lesz.

Két bonyolult figura, két kiváló színészi alakítás

A főszereplők a munkában találnak egymásra, majd a szerelem, együttélés után a magánéletükben elveszítik egymást. Szakítás, különélés, de hol marad a személyes boldogság? Ez sem derül ki világosan a darab végén. Sonia mindenesetre sikeres lesz, Vernon megbocsát és visszajön(ne) hozzá, nem tud nélküle élni, úgy tűnik. Hogy miként tovább, azt a szerző és a rendező nyitva hagyja, annak eldöntését saját fantáziánkra bízza. Utalva arra, hogy az élet sokkal bonyolultabb annál, mint hogy arra egyetlen előadással kész recepteket, válaszokat lehetne szolgáltatni.
Marvin Hamlisch neve is jól ismert nemcsak az amerikai színpadokon és filmekből, hanem világszerte. A romantikus, mégis nagyon is modern történethez nagyszerű zenét komponált, igazi lírai musicalzenét, amelynek fülbemászó dallamai akár önmaguk, szöveg nélkül is elmesélik a történetet, főleg annak lírai fejezeteit. A két világhírű és hazánkban is méltán népszerű szerző darabja jó példa arra, hogy az értékes, hiteles művek képesek megérinteni a nézőket, érzelmeket és gondolatokat közvetíteni, szembesíteni önmagunkat és másokat azzal, milyenek is vagyunk, miközben milyenek lehetnénk mi, emberek.
Vernon, a híres zeneszerző, a kamasz szerelmes és a már nem annyira fiatal férfi szerepét, átalakulásait Szomor György játszotta finoman, árnyaltan, meggyőzően. Balogh Anna Sonia alakjában méltó partnernek bizonyult, esetlen és csábító, esendő és öntudatos, őszinte és számító egyszerre. Két bonyolult figura, két kiváló színészi alakítás. A jellemek összetettségét az adja, hogy a szerző nagy élettapasztalatából fakadóan jó sok emberi értéket és gyarlóságot igyekezett belesűríteni alakjaiba.

A félkör alakú színpadot zongorabillentyűk ölelik körül

A sziporkázóan szellemes szöveget, a szívszorítóan érzelmes pillanatokat remek zene húzza alá vagy éppen oldja a feszültségeket, akkor csendül fel, amikor "elfogy" a szó. Nagy ötlet a kétszereplős (Leon, bocs!) darabhoz Kerekes Judit koreográfiája; a három lányból és három fiúból álló kar egyrészt a főszereplők énjeit árnyalja, másrészt pedig a társadalmi hátteret, környezetet tárja elénk (lokál, stúdió, hétvégi kiruccanás, kórház). Kiemelést érdemel, hogy a jelenetek közti díszletváltást is táncolva oldja meg a beöltöztetett kar. S a díszlet! Újabb kiválóság, gratuláció Juhász Katalinnak. A félkör alakú színpadot zongorabillentyűk ölelik körül, billentyűk a falon, az ablak előtt a szalagfüggönyön, New York, Manhattan felhőkarcolói csak a háttérben körvonalasan láthatók. Nyilvánvaló, hogy itt minden a zenéről szól, itt mindig zene szól, elvégre egy komponista otthonában vagyunk, akinek egész élete a dallamok körül forog. Hol nála, a lakásában, hol Soniánál, a lokálban, a stúdióban, a nyaralóban, a kórházban, mindig ugyanazt az egy építményt forgatják a táncosok, ami felváltva ágyként, dobogóként, színpadként funkcionál. Kevés pakolással ötletes színpadképváltás. A jelmezek már kevésbé szerencsések; értjük a szövegkönyv adottságait, a színházi jelmezekre utalásokat, a kar öltöztetése változatos, Vernoné eléggé egyhangú, Sonia ruhái pedig előnytelennek tűnnek.
Jó választás volt Seregi Zoltán rendezőtől, hogy a Kapj el!-t műsorra tűzte a Jókai színház. S a korábbi bemutatók tapasztalatából tudjuk, abból a darabból, amihez Seregi Zoltán hozzányúl, valóban értékes, színvonalas előadást rendez, keze alatt minőség születik a színpadon. Igaz ez a mostani kőszínházi bemutatóra is, hiszen Neil Simon és Marvin Hamlisch kamaramusicaljének már volt előélete, például nyáron a Szarvasi Vízi Színházban. S a produkció feltétlenül érdemes arra, hogy minél tovább nevettessen, és elvigye a szerzőtársak, valamint a Jókai színház alkotóinak jó hírét.

 

Niedzielsky Katalin

 

Feltöltötte: G.E.

 

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Poénok és érzelmek összhangja - Neil Simon és Marvin Hamlisch musicalje