Békés megye hírek

Periklész kora Corvus-Kora Róbert újabb panorámafestményén

Periklész kora Corvus-Kora Róbert újabb panorámafestményén
Corvus-Kora Róbert lökösházi festőművész befejezte ötödik monumentális festményének munkálatait. A Periklész kora című 9 x 4,5 méteres panorámaképet május 11-én adták át Lökösháza zsúfolásig megtelt művelődési házában.
Az ünnepélyes átadáson Banner Zoltán művészettörténész méltatta a mű alkotóját, egyenesen M.S. mesterhez hasonlítva munkásságát.
Banner Zoltán szavai szerint a művész nem nyugszik bele, hogy az egykor volt nagy klasszikus korszakok, a világtörténelem megrendítő eseményei a múlt homályába vesszenek, hanem egy-egy témát elővéve, annak pontos történelmi hátterét megrajzolva helyezi új megközelítésbe az adott kort, most éppen a görög demokrácia korát.

Cora-Kora Róbert a leleplezett festmény előtt


Mint elhangzott Corvus-Kora Róbert eszközként használja a történelmet, a helyszíni tanulmányokat, a szakemberek véleményét, sőt művésztársai kritikáit is ahhoz, hogy valós rálátása nyíljon a szemlélőnek a képet nézve a történelembe.
A grandiózus mű első vázlatait 2012. január elején készítette el a művész, ám az első szénrajzok minden vonása magán viseli már azt a tudást és információt, melyet az athéni Akropolisz, az agóra, a görög Nemzeti Régészeti illetve az Akropolisz Múzeum tanulmányozása során gyűjtött.

A lökösházi művelődési ház volt a helyszíne a panorámakép ünnepélyes átadásának


Az ecsetvonások megelevenítette eseményen az agórán vagyunk i.e. 437-ben, amikor Pheidias-t megvádolják, hogy eltulajdonította a 12 méter magas Athéné Partenosz szobor aranyborításának és elefántcsont burkolatának egy részét. Az emelvényen őt látjuk és Periklészt, ahogy tiltakoznak a hamis vád ellen, körülöttük az athéni népet, a vádlókat és a demokratákat látjuk körítve a kompozíció középterében. Az előtérben bal oldalt a női Isteneket, jobb oldalt a férfi Isteneket látjuk. Építészetileg bal oldalt a Poikile sztoa zárja le a kompozíciót, jobb oldalt a Royal sztoa, a Zeusz sztoa, a Bouletérion, a Tholosz és a déli sztoa röpíti a tekintetünket a háttérbe, ahol az ég felé magasodik az épülő Akropolisz.
A Békés Megyei Önkormányzat, mint eddig minden panorámaképnél, most is támogatta a mű elkészítését, Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke már az előkészületek alatt nyomon követte a festmény sorsát és részt vett az ünnepélyes átadáson is.

Banner Zoltán művészettörténész méltatta a festőművész Corvus-Kora Róbertet


Corvus-Kora Róbert még öt panorámafestmény megfestését tervezi, melyeket az eddig megfestett művekkel együtt, egy körteremben helyezne el, amely aztán a felújított Vásárhelyi-Bréda kastéllyal együtt igazi turisztikai attrakciót is jelenthet a megyébe látogatóknak.