Békés megye hírek

Országgyűlési képviselők látogattak a rendőr-főkapitányságra

Megyénk országgyűlési képviselői tettek látogatást a rendőr-főkapitányságon. A már hagyományosnak nevezhető megbeszélésen beszámoló hangzott el a rendőrök munkájáról, az idei év tapasztalatairól, és a Határőrséggel történő integráció fejleményei, a megnövekedett feladatkör ellátása, és az eltelt egy év eredményei is terítékre kerültek.

A pénteki találkozó hagyományosnak tekinthető abból a szempontból, hogy a megyei rendőr-főkapitányság vezetői és a megyei országgyűlési képviselők minden évben összeülnek egy közös eszmecserére, a mostani tanácskozás azonban különlegesnek számít.

A találkozón részletes beszámoló hangzott el az integrációval, a szervezeti átalakulással, és az ezzel összefüggő eredményekkel kapcsolatosan. Emellett néhány negatívum is előkerült.

A megjelent képviselők gratuláltak a pozitív változásokhoz, a közbiztonság terén elért fejlődésekhez. Amin javítani, változtatni kellene, az a közlekedésbiztonság.

A megbeszélésen elhangzott az is, hogy a kerékpárosok a KRESZ ismerete nélkül közlekednek, gyakran szabálytalankodnak, aminek sokszor baleset lesz a vége. A rendőrök azonban a felvilágosító munkát lelkiismeretesen végzik, és vélhetően hamarosan eredményt is elérnek. Ennek első jele a kerékpáros balesetek csökkenése lesz. Pozitívumként értékelték a képviselők többek között a prizmaosztásokat, és a gyermekek körében kezdeményezett KRESZ oktatást.

Összességében elmondható, hogy mind a felderítési, mind a nyomozati eredményességben Békés megye az országos ranglista élén áll. Csökkenő tendenciát mutat az ismertté vált, és a vagyon elleni bűncselekmények, így a betöréses lopások, és a rablások száma. Egy közvélemény-kutatásból pedig az derült ki, hogy a lakosság meg van elégedve a rendőrség munkájával.

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Országgyűlési képviselők látogattak a rendőr-főkapitányságra

 

Békés megye online: bekesmegye.mconet.biz