''Orosháza piaca vallomás'', avagy értékalapú kutatások Orosházán
Orosházán tegnap a délutáni órákban az értékalapú kutatások összegzéseként három kitűnő előadást hallhattunk. A Békés Megyei Levéltár munkatársai negyedik alkalommal osztották meg az érdeklődő közönséggel a történeti forrásokból, statisztikai adatokból kiolvasható általános érvényű, a mára is ható tendenciákat.
A Petőfi Művelődési Házban nagyszámú érdeklődő közönség fogadta az értékalapú kutatások orosházi eredményeit. Domokos László, a Békés Megyei Képviselő-testület elnöke az eddigi kutatásokat és a levéltár fejlesztéseit foglalta össze nyitóbeszédében. Az első előadó dr. Héjja Julianna Erika volt, aki orosházi lévén szívügyének tartotta a kutatásokat. Számos helyi vonatkozású képekkel alátámasztott előadása, Orosháza várossá válásáig vette számba a település főbb csomópontjait.
Domokos László az eddigi kutatásokat és a levéltár fejlesztéseit foglalta össze nyitóbeszédében (fotó: M.G.)
Az első előadó dr. Héjja Julianna Erika volt, aki orosházi lévén szívügyének tartotta a kutatásokat
Bárdos Zsuzsa orosházi tanár-muzeológus „Prédikátorok nyakas népe ez, a kereszt neki csak búzát jelent” – Paraszti önéletírók az orosházi észjárásról címmel tartott a lelkeket is tápláló csodálatos előadást. Az idősebbek szemében a „mi családunk is átélte ezt” érzése csillogott.
Dr. Héjja Julianna Erika Orosháza várossá válásáig vette számba a település főbb csomópontjait (fotó: M.G.)
„Orosháza piaca vallomás: baromfihadseregek, tojáshegyek s a gabonás zsákok ezredei, a konyhakertészet remekei” cserélnek itt gazdát. Évente 4 országos vásár szervezésére 1925-ben kaptak jogot a helybeliek. (részlet az előadásból)
Dr. Erdész Ádám, a levéltár igazgatója, érdekes, statisztikai adatokkal is alátámasztott előadása, az orosházi tanyavilág egyediségét, s egyben „Békés megyeiségét” foglalta össze, hiszen a tanyavilág kialakulásának főbb tendenciái más környező településre is jellemzőek. A konferencia után a közönség észrevételeit, élményeit megosztotta az előadókkal és kellemes beszélgetések folytak Orosháza történetének egyes fejezeteiről.
Előadásának címe: „Prédikátorok nyakas népe ez, a kereszt neki csak búzát jelent” – Paraszti önéletírók az orosházi észjárásról (fotó: M.G.)
Forrás: Balogh Dorottya (Békés Megyei Levéltár)
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: ''Orosháza piaca vallomás'', avagy értékalapú kutatások Orosházán