Békés megye hírek

Növekedésorientált gazdaságfejlesztési programra van szükség Domokos László szerint

Ma már egyre világosabbá válik, hogy az elhibázott magyar gazdaságpolitika hatásait ellensúlyozni, kár enyhíteni kell. Egy növekedésorientált megyei gazdaságfejlesztési program kidolgozására és megvalósítására van szükség - mondta el Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke.

A Békés Megyei Önkormányzat várhatóan 5-10%-os bevételkieséssel számolhat, vagyis ennyivel kevesebb jut oktatásra, szociális ellátásra, gyermekvédelemre, egészségügyre, a kultúrára..stb. Előzetes számítások szerint várhatóan egy milliárdos elvonásra számíthatnak a Békés Megyei Önkormányzat és intézményei.

Domokos Lászlót, a Békés Megyei közgyűlés elnökét a növekedésorientált megyei gazdaságfejlesztési program főbb irányelveiről kérdeztük.

Milyen válaszokat tud adni a megyei önkormányzat a válságra?

A kibontakozó és várhatóan elhúzódó hazai gazdasági válság közepette a megyei önkormányzat kezdeményezően kíván fellépni. Ehhez partnereket keres az összefogásra, a lehetőségek közös felmérésére, a megoldások, a kihívásokra adandó válaszok, intézkedések, cselekvési irányok kimunkálására.

Békés megye Növekedésorientált Gazdaságfejlesztési Programjának kidolgozásában és megvalósításában Önkormányzatunknak kezdeményező szerepet kell vállalnia, melyre vonatkozó helyzetelemzést, stratégiai célokat és fejlesztési irányokat, feladatokat meghatározó döntést a 2008. november 7-i közgyűlésen meghozta a Testület.

Ezzel egyidejűleg a Békés Megyei Önkormányzat 2007-2010. közötti időszakra szóló Társadalmi Gazdasági Programjának félidős értékelése, valamint 2013. évig történő kiterjesztése is készülőben van.

Kik vesznek részt a gazdaságfejlesztési program kimunkálásában?

2008. november 6-án Önkormányzatunk megyei gazdaságfejlesztési fórumot szervezett, melyen a megye egyes gazdasági szereplői, a gazdasági kamarák, a munkáltatói és munkavállalói szakmai és érdekképviseleti szervezetek, a gazdaságfejlesztésben érintett intézmények vezetői vettek részt, továbbá a települési Önkormányzatok.

Az itt elhangzottak szerint, valamint a különböző információs csatornákon hozzánk eljutó vélemények, a Békés Megyei Önkormányzat 2007-2010. közötti időszakra szóló Társadalmi Gazdasági Programjának figyelembevételével fog elkészülni Békés Megye Növekedésorientált Gazdaságfejlesztési Programja, melyben együttesen jelennek meg a Megyei Önkormányzat saját feladatellátásához kapcsolódó teendői, valamint a megye gazdaságának a válságból való kilábalása érdekében teendő intézkedések.

Melyek a fő céljai a Növekedésorientált Gazdaságfejlesztési Programnak?

Több célunk is van: Az elhibázott központi gazdaságpolitika hatásainak ellensúlyozása, kárenyhítés, párbeszéd, koordináció, összefogás a helyi szereplőkkel. Közös érdekérvényesítés, közös fellépés. Pl.: jogszabályok, különböző központi szabályozások változtatására irányuló kezdeményezések, valamint Békés megye Társadalmi Gazdasági Programjának felülvizsgálata, a válságkezelés eszközrendszerének meghatározása.

Melyek a főbb irányelvei a programnak?

A Békés megyei vállalkozókkal, a Békés megyei települési Önkormányzatokkal megtartott megyei gazdaságfejlesztési fórumon elhangzott javaslatok alapján kerülhettek meghatározásra azok a területek, amelyek választ adnak a kihívásokra.

Kiemelt figyelmet kell fordítani az önkormányzati feladatellátás alább felsorolt területeire, eszközeire, amelyek közvetlen hatással vannak a gazdaság növekedésorientált fejlesztésére. Ennek főbb irányelveit pontosan idézném a december 12. közgyűlés elé kerülő költségvetési koncepcióból:

  1. Felülvizsgáljuk az előrehozott és pályázaton elutasított beruházásokat.

  1. Erősítjük az intézményeink szolgáltató jellegét, a piacon való megjelenését potenciális résztvevőként, de a szolgáltatásainkkal segíteni kívánjuk a települési Önkormányzatok feladatellátását is.

  1. Kiépítjük az intézmények szolgáltató jellegének erősítését szolgáló megye marketinget és kommunikációt, és kialakítjuk a z intézmények szolgáltató hálózatát. Felerősítjük a turizmus marketing tevékenységét még többlet ráfordítás árán is.

  1. Élünk a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács gazdasági koordinációs lehetőségeivel és a helyi önkormányzatok ilyen típusú tevékenységével is.

  1. Önkormányzati szintű központosított beszerzések megszervezése, a Megyei Önkormányzaton túli közös beszerzések megvizsgálása, a saját termékeink értékesítési lehetőségeinek növelése.

  1. A megye érdekérvényesítő, érdekképviseleti rendszerén belül az Európai Uniós támogatási rendszer társadalmi egyeztetésében közös fellépés a gazdaság szereplőivel.

  1. A szakképzés, felnőttképzés területén a magasabb képzési szint elérése, a hiány szakmák kezelése új feladatokat jelent; piaci alapú felnőttképzés, a munkaerőpiachoz igazodó szakképzés, munkaerőpiaci paktum felerősítése, működtetése, lakhatási feltételek biztosítása.

  1. Új elemként vizsgáljuk a vállalkozások által megfogalmazott hitelhez jutás feltételeit. E témakörben kell foglalkoznunk a klasszterekkel és az intézményeink által nyújtott szolgáltatásokkal, valamint azon vállalkozói körrel, aki nekünk „beszállítónk".

  1. Vállalati innovációs források helyben való felhasználásának elősegítése, saját intézményhálózatunkon belüli innovációs tevékenységek megvizsgálása.

  1. Az intézményi koordináció minden olyan területének megvizsgálása, amely piaci környezetben helyt tud állni és többletbevétel szerző tevékenységet is jelenthet jogi, gazdasági és számviteli környezetben.

Domokos László azt is elmondta, hogy a 2009. évi költségvetésben a Növekedésorientált Gazdaságfejlesztési Program megvalósításához szükséges eszközökre az indokoltság mértékéig fedezetet biztosítanak, majd azt is hozzátette, hogy a legnagyobb kihívás az intézmények szerkezet átalakítása abba az irányba, hogy a piac felé nyitó tevékenység kerüljön előtérbe, és a szolgáltatási szektor irányába történő nyitás megkezdődjön a kötelező feladatok vonatkozásában is. A tudás, a kapacitás meg van, de még vállalkozóvá kell válni és döntő, hogy jogilag ezt hogyan tudják megoldani, további létszámcsökkentést már nem kívánnak elrendelni.

A bizottsági vélemények alapján pontosított, részletes projektjavaslatokkal kiegészített dokumentumokat az Önkormányzat 2009. évi költségvetésével egyidejűleg december 12-én ismeri meg a  Képviselő-testület.

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat-Feltöltő: Geist Tamás

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Növekedésorientált gazdaságfejlesztési programra van szükség Domokos László szerint-Békés megye, gazdaság

 

Békés megye online: bekesmegye.mconet.biz