Békés megye hírek

Nemzetközi színitalálkozót tartott a Színitanház

Nemzetközi színitalálkozót tartott a Színitanház

Szint - Színiiskolák I. Nemzetközi Találkozója. Ezzel az elnevezéssel rendezett a Harruckern János Közoktatási Intézmény Színitanháza május 12-től 15-ig nemzetközi seregszemlét európai színiakadémiák és színiiskolák között az Ibsen Házban. A találkozón szerb, ukrán és határon túli magyar diákok is részt vettek. A házigazda békéscsabai csapat mellett,körülbelül hetven diák és tanáraik a Kijevi Egyetemről, az Újvidéki Egyetem magyar és szerb tagozatáról, a Pesti Magyar Akadémiáról és a Harruckern Színitanházból érkeztek.

 


Dévai Zoltán, az újvidéki színművészeti akadémia másodéves színész növendéke húsz társával együtt érkezett Békéscsabára, hogy részt vegyen a Szint - Színiiskolák I. Nemzetközi Találkozója rendezvény előadásain és műhelyfoglalkozásain, „workshopjain". Zoltán a diákokkal együtt Gyulán, a Madaras kollégiumban kapott szállást, s a négy nap során a Harruckern különbuszai szállították az Ibsen Házba. „Remek szakmai programokon vehetek részt, leginkább a workshopokat élvezem. Itt megismerkedhetünk a többi művésztanár módszerével, és tapasztalatot is cserélünk." A színésznövendék azt értékelte leginkább, hogy folyamatosan együtt lehet társaival, s nem csupán az előadások bemutatására szorítkozott a program.

 

Sziniiskolák I.Nemzetközi Találkozója, Szint, Mikulán Róbert, Kónya István, Seregi Zoltán, Gyalog László, Merő Béla, Zahorán Hilda, Ljuboszlav Majera, Mikola Jaremkiv

Mikulán Róbert igazgató és Kónya István alenök a Szint résztvevőivel 

 

Az újvidéki magyar fiú a Vajdasági életérzések, valamint a Görögök című produkciókban mutatkozott be a Szint résztvevői előtt. A műhelyfoglalkozások mellett részt vehetett a Jókai Színház pénteki premierén, amelyen a La Mancha lovagja című musicalt tekinthette meg a Szint hetven vendége. A művészi munkát és tapasztalatcserét a nyelvi akadályok sem gátolták, hiszen például az újvidéki diák anyanyelvi szinten beszél szerbül. Zahorán Hilda, a Harruckern vezető munkatársa és Merő Béla, a Színitanház művésztanára pedig tökéletes orosz tolmácsnak is bizonyult.

 

Szint, Sziniiskolák I.Nemzetközi Találkozója, Harruckern, Békéscsaba

Részlet a Csinibaba című zenés produkcióból


Merő Béla rendező és Seregi Zoltán, a Színitanház szakmai vezetője ötölték ki ősszel a színitalálkozó tervét, a Harruckern igazgatója, Mikulán Róbert pedig a kezdetektől támogatta a Szint megrendezését. A Harruckern anyagi hozzájárulással, az útiköltségek egy részének átvállalásával és a saját infrastruktúrájával támogatta a fesztivál létrejöttét. A Jókai Színház pedig meghívta a premierre a résztvevőket, valamint számos helyiséget és munkatársat is rendelkezésre bocsátotta. „A fesztivál résztvevőivel nem most kezdődött a kapcsolatunk.

 

 

 Kijevben tavaly járt a Színitanház, az Újvidéki Egyetem magyar tagozatával több éve rendszeresen vendégeskedünk egymásnál és a Pesti Magyar Akadémiával is két éve szoros az együttműködés - fűzte hozzá Seregi Zoltán. A résztvevő szakemberek egyetértettek abban, hogy elsősorban a legfiatalabb generáció számára elengedhetetlen a művészi vérfrissítés. „Ebben az életkorban szivacsként szívják magukba az új impulzusokat. Később már nem feltétlenül." - vélekedett László Sándor, a Görögök és a Vajdasági életérzések újvidéki rendező-tanára.

 

A Szint résztvevői, Ibsen Ház, Harruckern Színitanház

A Sziniiskolák I.Nemzetközi Találkozójának tablóképe


„A műhelyfoglalkozások hiánypótló alkalmak arra, hogy ismét játszani, s felfedezni engedjük az ifjú művészeket." - fejtette ki Ljuboszlav Majera szerb rendező,tanár aki formabontó és emlékezetes workshopot tartott a tárgyak életéről, múltjáról és történetéről. „Olyan dolgokat mutatunk, amiket mi tudunk. Bízom benne, hogy a tanítványaim ellestek valamit, amit pedig mások hoztak." - foglalta össze Mikola Jaremkiv kijevi professzor a rendezvény esszenciáját. A négy nap során arra is alkalom nyílt, hogy a művészek megbeszéljék egymással a látott produkcióikat. Az Ibsen Házban és a Jókai Színházban tartott Színiiskolák I. Nemzetközi Találkozója a tervek szerint jövőre folytatódik.

forrás: Harruckern János Közoktatási Intézmény, B.J.

Szóljon hozzá a fórumon!: Nemzetközi színitalálkozót tartott a Színitanház