Békés megye hírek

Négy ország fiatal közgazdászai tanácskoznak Gyulán

Négy ország fiatal közgazdászai tanácskoznak Gyulán

Gyulán tanácskoznak első alkalommal a Kárpát-medencei Fiatal Közgazdászok Találkozójának résztvevői. A szeptember 1-jén kezdődött háromnapos rendezvényen mások mellettt Domokos László számvevőszéki elnök is az előadók között szerepel.

Az általános és a középiskolákban már megnyitották az új tanévet, és a következő két hétben a felsőoktatási intézményekben is megkezdődik az őszi szemeszter. Így ideálisnak tekinthető, hogy még az utolsó-utolsóelőtti szabad nyári hétvégére szervezték meg a Kárpát-medencei Fiatal Közgazdászok Találkozóját.

Meyer Szilvia, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Ifjúsági Bizottságának elnöke, Galambos Tamás, az MKT főtitkárhelyettese, H. Kovács Judit, Békés Megye Képviselő-testületének alelnöke és Kádár Béla, az MKT örökös tiszteletbeli elnöke

 A megnyitón dicsérték a konferencia határon átívelő jellegét

A szeptember 1. és 3. között tartott konferencia körülbelül száz résztvevője, amint azt neve is sejteti, nemcsak a hazai, hanem a vajdasági, az erdélyi és a felvidéki magyarajkú hallgatók és pályakezdők közül kerül ki, akik az első alkalommal megszervezett rendezvény szakmai programja mellett a helyszín, Gyula város nevezetességeivel ismerkedhettek meg.

Szecsei Mihály, a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság elnöke

Plenáris és szekcióülések váltják egymást a három nap alatt

A csütörtöki megnyitón Meyer Szilvia, a szervező Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Ifjúsági Bizottságának elnöke, H. Kovács Judit, Békés Megye Képviselő-testületének alelnöke, Galambos Tamás, az MKT főtitkárhelyettese és Kása István, az MKT Békés megyei szervezetének elnöke üdvözölte a megjelenteket a Harruckern János Közoktatási Intézménynek a TISZK-projekt keretében idén átadott konferenciatermében. Köszöntőikben azt hangsúlyozták, a találkozó révén a fiataloknak nemcsak szakmai tudásuk gyarapodik, hanem fontos személyes kapcsolatokat is építhetnek itt ki, mélyíthetnek tovább, valamint külön dicsérték a konferencia határon átívelő jellegét.

Kárpát-medencei Fiatal Közgazdászok Találkozója

A találkozón nemcsak hazai, hanem vajdasági, erdélyi és felvidéki magyarajkú hallgatók és pályakezdők is részt vesznek

A három nap alatt plenáris és szekcióülések váltják egymást, előadott már Kádár Béla, az MKT örökös tiszteletbeli elnöke, Kovács Árpád, a szervezet elnöke és Domokos László, az Állami Számvevőszék első embere.


Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.E.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Négy ország fiatal közgazdászai tanácskoztak Gyulán