Békés megye hírek

Minden Magyarok XVII. Nemzetközi Néptáncfesztiválja

Minden Magyarok XVII. Nemzetközi Néptáncfesztiválja

Augusztus 19-21 között 500 táncos produkcióját csodálhatják meg az érdeklődők Gyulán a Minden Magyarok XVII. Nemzetközi Néptáncfesztiválján.

A Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja Gyula város, egyben Békés megye, jelentős idegenforgalmi és kulturális eseménye. A fesztivál jellegzetessége, hogy mind hivatásos és amatőr, mind hazai és határon túli magyar, illetve más nemzetek művészeti együttesei is lehetnek résztvevői. A fesztivál 1991-ben indult útjára, ez idő alatt közel 5000 fő jutott el a rendezvényre 3 földrész 28 országából.

koros-1_20110725131351_10.jpg

Gálaműsor-Körös Táncegyüttes

Ennek köszönhetően a világ több tájáról fogadhattunk táncosokat, zenészeket, akik a gyönyörű, színes néphagyományt hozták el városunkba. A fesztiválon résztvevő együtteseknek lehetőségük nyílik megismerkedni Békés megye, s ezen belül Gyula történelmi, kulturális értékeivel, elviszik megyénk, városunk hírnevét és később családjaikkal visszatérhetnek. 

felvonulas_20110725131351_90.JPG

Felvonulás-Lengyel Táncegyüttes

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt Gyulára, 2011. augusztus 19-21 között a Minden Magyarok XVII. Nemzetközi Néptáncfesztiváljára.

 

Forrás: Körös Néptánc Alapítvány

Feltöltötte: K. T.

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Minden Magyarok XVII. Nemzetközi Néptáncfesztiválja