Békés megye hírek

Megyejárás Békéssámsonon

Megyejárás Békéssámsonon

37 állomásként Békéssámsonra érkezett az Otthonunk Békés megye elnevezésű rendezvénysorozat, megismertetve a község lakóit a megyetörténeti kiállítással, és a megyei önkormányzat feladataival, intézményeivel. A hivatalos programokat aztán művelődési műsor követte, hiszen a település ezen a hétvégén tartotta falunapját is.

„Nehézség nincs, melyet erős akarat legyőzni nem tudna.”

Ezt a mottót választotta a megyejárás következő állomásának, Békéssámsonnak a polgármestere utalva arra, hogy nehézségek ugyan vannak, de ha az ember bízik, és küzd, meg tudja oldani problémáit.

Az Otthonunk Békés megye elnevezésű rendezvénysorozat már 37. megállóját tartotta Békéssámsonon, ahol a megjelentek részt vehettek a megyejárás megszokott programjain, többek között megismerkedhettek a megyetörténeti kiállítással.

 

 

 

Elhelyezhették kéznyomukat a vándortérképen, ami az összetartozást, a megyéhez, közvetlenül Békéssámsonhoz kötődést jelzi.

Többek szerint a megyejárás minden állomása valahol az összetartozás érzését erősítette. Majd a megyejárás következő állomásának polgármesterasszonya elhelyezte a térképen településének névtábláját.

Napjainkban sokan, sokszor beszélnek a megye fontosságáról, azonban az emberek gyakran nincsenek tisztában azzal, mi is a megye szerepe.

Utolsó programpontként a község képviselő-testülete tartott soron kívüli ülést, melyen problémákról és sikerekről is szó volt, valamint bemutatkoztak a megyei intézmények.

A mostani alkalommal a Békés Megyei Jókai Színház, és a Hunyadi János Közoktatási Intézmény történetét és működését, valamint jelenlegi helyzetét ismertették.

 

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Megyejárás Békéssámsonon