Békés megye hírek

Közösen tanácskoztak a vegyes bizottságok

Közösen tanácskoztak a vegyes bizottságok

Összevont ülés tartottak a Békés-Bihar és a Békés-Arad Megyei Vegyes Bizottságok, annak a mezőgazdasági expó és üzletember-találkozónak a keretein belül, melyet a három megye részvételével szeptember 17-én rendeztek meg Gyulán. Az esemény különlegességét az adta, hogy ilyen közös tanácskozás nem volt még az említett grémiumok fennállásának történetében. Ezen az alkalmon a két bizottság a HU-RO programok eddigi pályázatainak eredményeiről és elkövetkezendő pályázati kiírásról hallgathatott meg tájékoztatót, valamint a jelenlévők képet kaphattak a készülő AB Expo projektről is.

Zsúfolásig megtelt a fürdőváros Erkel Ferenc Művelődési Központjának egyik tárgyalóterme, ugyanis a 2007 óta működő Békés-Arad és Békés-Bihar Megyei Vegyes Bizottságok tartottak összevont ülést. Az említett bizottságok tevékenységéről érdemes tudni, hogy fennállásuk óta számos határon átívelő kérdésben folytatattak egyeztetéseket, valamint az együttműködés eredményeképpen az elmúlt négy esztendőben több témakörben nyújtottak be közös pályázatot, érintve többek között az infrastruktúra, a környezetvédelem, valamint az egészségügy fejlesztésének területét.

 

Békés-Arad és Békés-Bihar Megyei Vegyes Bizottság

 Először üléseztek közösen a Békés-Arad és Békés-Bihar Megyei Vegyes Bizottságok

 

Kónya István, megyei alelnök a Békés-Bihar Megyei Vegyes Bizottság Társelnöke

Kónya István megyei alelnök vezette az összevont bizottsági ülést 

 

Az ülés vezetését Kónya István megyei alelnök, vegyes bizottsági társelnök bonyolította le, nyitóbeszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a bizottságok történetében még nem rendeztek összevont ülést. Az elmondottakhoz a jelenlévő Alexandru Sárközi Bihar megyei társelnök hozzátette, reméli, hogy a különleges alkalom megerősíti mindhárom megye együttműködését, ugyanis azok nemcsak természeti, hanem gazdasági értelemben is összetartoznak. Végül az Arad Megyei Tanács részéről Teodor Velici képviselő tolmácsolta a megyei vezetés üdvözletét. 

 

Alexandru Sárközi, a Békés-Bihar Megyei Vegyes Bizottság társelnöke

Alexandru Sárközi szerint a három megye nemcsak természeti, hanem gazdasági értelemben is összetartozik 

 

Az ülés további részében először Kalapáti Magdolna, a VÁTI Nonprofit Kft. Közös Szakmai Titkárságának vezetője tájékoztatta a bizottságok tagjait a 2007-ben indult HU-RO program eddigi négy pályázati kiírásainak eredményeiről. Előadásában elmondta, hogy összesen 275 projekt nyert támogatást, melyből 47 már lezárult, a többi pedig a végéhez közeledik, majd hozzátette, hogy a projektek keretében összesen 113 millió euró, mintegy 330 milliárd forint került lekötésre. A tájékoztatóból az is kiderült, hogy ennek okán hirdették meg az ötödik pályázati kiírást, melynek keretében több mint 51 millió euróval támogatják elsősorban a határon átnyúló nagyobb beruházásokat, mint például az infrastrukturális fejlesztések, árvízvédelem, turizmus, egészségügy, kutatásfejlesztés, továbbá a környezetvédelem területeit.

 

Kalapáti Magdolna, a VÁTI Nonprofit Kft. Közös Szakmai Titkárságának vezetője

A HU-RO program eddigi négy pályázati kiírásán 275 projekt nyert támogatást 

 

A tájékoztatót követően a kereskedelmi és iparkamarák mutatkozhattak be a grémiumoknak. Az ülésen jelenlévő Dr. Orosz Tivadar, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar- Román Tagozatának elnöke szerint Békés megye a híd szerepét tölti be a két ország kapcsolatában, az együttműködések pedig nemcsak a határ mentén, hanem akár a belsőbb országrészekben is éreztethetik hatásukat. A magyar fél prezentációit követően Ioan Micula, a Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mutatta be a szervezet működését, majd Nicolae Bacanu, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara elnöke számolt be az általa vezetett szervezet tevékenységéről. Beszédében az Arad mellett található expócsarnokkal kapcsolatosan kihangsúlyozta, hogy az oda érkező magyar kiállítók standjai nemcsak a leglátványosabbak, hanem évről évre növekvő számot mutatnak, ami jelzi, hogy szeretnének bejutni a román piacra. - Ezért törekedtünk arra, hogy közösen pályázzunk Békés megyével az AB Expo pályázatára, ugyanis eme törekvésünk még jobban vonzza a magyar kiállítókat, szögezte le Nicolae Bacanu, majd annak a véleményének adott hangot, hogy a két expó nem lesz egymásnak konkurenciája.

  

Nicolae Bacanu, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezőgazdasági Kamara elnöke

Az Aradi és a Békés megyei expó nem lesz egymás konkurenciája 

 

Zárásként az AB Expo projekt Békés megyében történő beruházásával kapcsolatban Kiss Beáta, a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal osztályvezető-helyettese adott tájékoztatást. Prezentációjában a Békéscsaba-Gyula közötti repülőtér mellett épülő multifunkcionális csarnok jellemzőit ismertette, majd kiemelte, a Békés megyeiek is bíznak abban, hogy az aradi és a békési expó majd egymás segítségére lehet a jövőben.

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Közösen tanácskoztak a vegyes bizottságok