Békés megye hírek

Kétsopronyban vendégszerepelt a Napsugár Bábszínház

Kétsopronyban vendégszerepelt a Napsugár Bábszínház

Kétsopronyon vendégszerepelt a Békés Megyei Napsugár Bábszínház. Ez alkalommal a ",,Jaj de jó itt mindenütt" című darab került bemutatásra. Az előadás helyszínéül a kétsopronyi Művelődési Ház szolgált. Az előadást nagyon élvezte a közönség, amely a helyi óvodásokból, általános iskolásokból, az őket kísérő pedagógusokból, illetve a településen lakó kisgyermekekből és szüleikből állt.

A bábművészek által a bábok csodálatos megelevenedésének lehettünk szemtanúi. Mind a gyermekek, mind pedig a pedagógusok és a többi szülő is nagyon élvezték az előadást és nagy megelégedéssel és vastapssal jutalmazták az előadókat. A program megvalósulása a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával, a ",,Békés Megye Kulturális és Turisztikai Pályázata" keretén belül történt. Köszönet a Békés Megyei Önkormányzatnak, ezért a feledhetetlen előadásért, amellyel hozzásegítette a kétsopronyi gyermekeket, hogy itt helyben részesei lehessenek egy ilyen kiemelkedő kulturális programnak.

index_20111130123425_1.jpg

Pillanatkép a "Jaj, de jó itt mindenütt!" című bábelőadásból

Forrás: Kétsoprony Község Önkormányzata

Feltöltötte: U.G.

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Kétsopronyban vendégszerepelt a Napsugár Bábszínház