Békés megye hírek

Kétsopronyban vendégszerepel a Napsugár Bábszínház

Kétsopronyban vendégszerepel a Napsugár Bábszínház

Kétsoprony Község Önkormányzata kiemelt jelentőséget tulajdonít a településen zajló kulturális életnek és minden lehetőséget megragad, hogy a település lakosságának valamennyi rétege számára, a korosztályának megfelelő kulturális programokat biztosítsa. Éppen ezért Önkormányzatunk ez évben is részt vett, a Békés Megyei Önkormányzat kiírt „Békés Megye Kulturális és Turisztikai Pályázatán", ahol is többek között támogatást nyert a Békés Megyei Napsugár Bábszínház vendégszereplésére a településen. Az előadás lebonyolítására az előzetes egyeztetések alapján 2011. november végén kerül sor.

Az előadást elsősorban a helyi óvodások és általános iskolások tekintik meg, de nagy szeretettel fogadjuk a környező települések óvodásait is.

dscf9008_20111028141954_13.JPG

A Békés Megyei Napsugár Bábszínház előadása


A program megvalósításának helyszíne a Kétsopronyi Művelődési Ház. Az előadás címe: Jaj, de jó itt mindenütt. A gyermekek már nagyon várják az előadást és reméljük, hogy az előadás kapcsán újabb élményekkel gazdagodnak. Az elmúlt években már vendégszerepelt a Napsugár Bábszínház a településen, s mondhatjuk, nagyon nagy sikerrel.

 

Forrás: Kétsoprony Község Önkormányzata

Feltöltötte: K. T.

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Kétsopronyban vendégszerepel a Napsugár Bábszínház