Békés megye hírek

Jótékonysági est a Stroke-betegek megsegítésére

Jótékonysági est a Stroke-betegek megsegítésére
„Az egyik percben nincs semmid,
a másik percben meg többet kapsz,
mint amit el tudsz fogadni"
(Paulo Coelho)
Kórházunk 2011-ben az önkéntesség európai évében két jótékonysági bált szervezett. A tavaszi Bababarát est után szeptember 23-án a stroke betegek megsegítésére próbáltuk mozgósítani az állampolgárokat. Mindkét rendezvény első számú fővédnöke Domokos László, az Állami számvevőszék elnöke. Javaslatára a szervezők vállalták, hogy ez egyben hagyományteremtő és a következő években is megszervezésre kerül a két szakma jótékonysági estje.

jótékonysági est

Az est védnökei Domokos László az Állami számvevőszék elnöke (jobbról), dr. Görgényi Ernő városunk polgármestere (középen).

Ezúttal egy olyan foglalkoztató terápiás szoba kialakítására kértük az adakozást, ahol a stroke betegek önellátását segíthetik a szakemberek. Prof. Dr. Szolnoki Zoltán osztályvezető főorvos elmondta, hogy ennek azért van rendkívül nagy jelentősége, mert a stroke az egyik legsúlyosabb fogyatékosságot okozó kórkép, de a betegek egyharmad része rehabilitálható!
A szervezők tapasztalata az, hogy még nem alakult ki hazánkban igazán az önkéntesség szellemisége.

stroke-betegek

Prof. Dr. Szolnoki Zoltán a Pándy Kálmán Megyei Kórház Neurológia-Stroke Osztályának osztályvezető főorvosa.

A rendezvényen közel 90-en vettek részt. A támogatás több formában is történhetett, volt vállalkozók, aki a szoba kialakításában végzett feladatokat, egy másik cég fogyóanyagok folyamatos pótlására tett felajánlást. Természetesen pénzbeli felajánlásokat is tettek és nagyon sok cég, vállalkozó adott tombolatárgyakat, amellyel az est hangulatát is emelhettük.
Ugyan az így befolyt összeg nem fedezte a teljes költséget, de nagyon hálásak vagyunk minden adakozónak, aki lehetőségeihez képest hozzájárult e nemes cél megvalósításához. Külön köszönetet szeretnénk mondani Domokos László elnök úrnak és a további fővédnököknek: Farkas Zoltán elnök úrnak (Békés Megyei Közgyűlés), Dr. Kovács József főigazgató-főorvos úrnak (Pándy Kálmán Kórház), Dr. Görgényi Ernő polgármester úrnak (Gyula város), prof. dr. Kondákor István osztályvezető főorvos úrnak (Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Kecskemét). Örömmel vettük, hogy a rendezvényünket megtisztelte és támogatta Szabó Zoltán a MCONET Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Prohászka Béla

Prohászka Béla mesterszakács.

Külön köszönet Prohászka Béla Venesz díjas, olimpiai aranyérmes mesterszakácsnak, aki mozgatója és szervezője volt kezdetektől a rendezvénynek, csapatának: Ambrus Györgynek és Timár Andrásnak, akik hozzájárultak a kulináris élményekhez. A Harruckern János Közoktatási Intézmény igazgatójának, munkatársainak és diákjainak. Mikus Évának, aki az önkéntesség példaképe, aki időt, benzint és telefon percdíjat nem sajnálva gyűjtötte az adományokat.

Mikus Éva

Mikus Éva az önkéntesség példaképe.

A rendezvényen résztvevő, támogatói jegyet vásárlók mellett külön köszönetünket fejezzük ki azon négy támogatónknak (Modinvest Kft., Kiskunhalas; Unitel Kft., Budapest; CPP Budapest Kft., Budapest; Dig-Build Kft., Gyula) akik nagyobb összegű pénzadománnyal járultak hozzá az ergoterápiás helyiség kialakításához. Ketten természetbeli juttatással és számtalan cég, vállalkozó, magánszemély további pénzbeli és tombolatárggyal segítettek, akiknek ezúttal szeretnénk köszönetet mondani.

További támogatóink:

Pénzbeli támogatók:

„Sakál Vokál”

Basky László

Belvárosi Bringa Bolt

Boka Tibor

Boldog István

CPP Budapest Kft.

Czeglédi Optika

Csonka József

Dalacsi László

Demkó András

Dig-Build Kft.

Dr. Perjési Klára

Dr. Rácz Attila

Dr. Sebestyén Éva

Fabisz Mihály

Family Kisvendéglő

Fanitex Kft.

Földhivatal, Gyula

Gombos János

Hartmann Róbert

Kávéműhely Kft.

Kónya Béláné

Lovász Forgácsoló Kft.

MÁTÉ Nyomtatvány és Irodaszer Szaküzlet

Mikus Éva

Modinvest Kft.

Pántos József

Petruzsán Sándor

Pintér Helga

Restyéné Nacsa Beáta

Rózsáné Gombkötő Betti

Sörpince Vendéglő

Szali&Afi 2011. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Tóth Éva

Unitel Kft.

Walter Böck

Tombolatárgyat, tárgyadományt, egyéb felajánlást tevők:

Art & Antiqe Galéria

Ambrus György

Bakos István

Balog Erzsébet

Békés Megyei Culinary Team

Bella-Hungária Kft.

Bokréta Virágbolt

Bradochem Kft.

Camilla virágbolt

Coronella Patika

Csenki Ékszer & Óra Szalon

Csenki Óracentrum

Díva Szépségszalon

Dohányos Mihály

Emese Kozmetikai Szalon

Extreme Silver Hungary Kft.

Faragó Lajosné

Ferbonex Kft.

Firenze Ékszer

Focht Anita

Gerhard Stengel

Gyulafer

Gyulai Digital Irodatechnikai és Kereskedelmi Kft.

Halász Istvánné

Kancsó és Társa Bt.

Kovács Rózsa

Kuti Árpád

Magna Cum Laude

M-Modell

Nagy Gábor

Pátria Nyomda Rt.

Páyer Imre Ferenc

Póka György

Príma Protetika Gyógyászati Segédeszközöket Gyártó és Forgalmazó Kft.

Puy Foto

Romvári Ferencné

Sam-Tex Kft.

Sempermed Magyarország Kft.

Sport 2000 Üzlet

Szabó János

Szilágyi Party Service

Telenor

Timár Panzió

Tímea Büfé

Werner György

X/T 2002 Higiénia Kft.

Zsigovits Ékszer

 

Forrás: Pándy Kálmán Megyei Kórház - Halmosné Mészáros Magdolna ápolási igazgató

 

 


Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Jótékonysági est a Stroke-betegek megsegítésére