Békés megye hírek

Ismét találkoznak a körös-szögi civilek

Ismét találkoznak a körös-szögi civilek

A Körös-szögi Kistérség Civil Szervezetei 2011-ben kilencedik alkalommal rendezik meg hagyományos nyári programsorozatukat, a IX. Kistérségi Civil Napokat és Civil Találkozót 2011. július 29-30-án. A rendezvényen a megyetörténeti kiállítás és a kézműves foglalkozás a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával valósul meg.

Ebben az évben immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Körös-szögben tevékenykedő civilek a Kistérségi Civil Napokat és Civil Találkozót. A háromnapos programsorozat július 29-én indul, amikor a kistérség több településén tartanak „Nyitórendezvényeket". Ezek közül kiemelkedik a Kondorosiak Világtalálkozója.

Kistérségi civil napok és civil találkozó

A háromnapos programsorozat július 29-én indul

A Civil Napok központi rendezvénye a július 30-i Civil Találkozó Kondoroson, az Attrakciós téren és a Kondorosi Csárda környezetében.

Kistérségi civil napok és civil találkozó

Zenés-táncos felvonulás, színpadi programok is várják a látogatókat

Az egész napos szabadtéri rendezvényen minden lesz, ami a kellemes időtöltéshez, jó szórakozáshoz szükséges. Zenés-táncos felvonulás, színpadi programok, sütés, főzés, kiállítás, gyermekeknek ugrálóvár, bábszínház, kocsikázás, csikós bemutató, kézműves foglalkozás.

A Civil Napok vasárnap különféle sportrendezvénynek ad helyet.

 

Forrás: Körös-szögi Civil Fórum Egyesület

Feltöltötte: K.T.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Ismét találkoznak a körös-szögi civilek