Békés megye hírek

Hullott a szilva...

Hullott a szilva...

A szarvasi Szilvanap évente kerül megrendezésre, szeptember 2. hétvégéjén immár 14. alkalommal: idén 2011. szeptember 9-10-11-én. A gasztronómiai programok mellett négy helyszínen kulturális programok, neves fellépők szórakoztatták a vásári forgatagban elfáradt vendégeket, az Ótemplom környékén felállított helyszíneken.

Igazi fesztivállá nőtte ki magát a Szilvanap, ahol négy-öt helyszínen félórás csúsztatásokkal mindig kezdődött valami. Ahogy azt Csasztvan András elmondta, nem egyszerűen a kísérletező kedvüknek köszönhető az új helyszín, de szükséges a fesztivál minősítéséhez is. Így vagy úgy, de sokkal hangulatosabb lett, mint volt az korábban a játszótéren. A szilva szarvasi ünnepe a szokásos térzenével, majorettekkel és gólyalábasokkal kezdődött. Ők a Szarvasi Vízi Színház előtti téren gyülekeztek, ahonnan a Vajda Péter utcában felállított fesztiválsátorhoz vonultak a szarvasiak és a vendégek. Ahogy történt az eddig is évről-évre, küldöttségek érkeztek testvérvárosainkból, Erdélyből Barótról, Szilágysomlyóról, Szentegyházáról, a Felvidékről Poprádról és Malackyból, a finn Keuruuból és az olasz Bucinéból is, ahonnan úgy tűnik, hogy az idén egy igazi mókamestert küldtek. A házigazdák frontján itt voltak a város közéleti és politikai vezetői Farkas Zoltánnal, a megye önkormányzatának a vezetőjével megerősítve. Ettől kezdve elszabadult a programáradat. A Szent István parki színpadon átadták az év sportolóinak a díjakat, míg a Szilva csárda udvarán gyerekprogramok zajlottak gólyalábasokkal, a Békés Megyei Népművészeti Egyesülettel karöltve. A Tessedik Sámuel Múzeum előtt felállított színpadon koncertek váltották egymást. Az utcák zsúfolásig voltak árusokkal, művészekkel. Az est fénypontja a Magna Cum Laude előadása volt a Szarvasi Vízi Színházban. Nem csak a nézőtér, de a híd is tele volt emberekkel. Az estét a szokásos utcabál zárta. Szombaton a sakkozók olyan korán keltek, hogy még a nap nyitó eseményét, a fúvósokat, a majoretteket és a gólyalábasokat is megelőzték, akik rövid vonulás után az Ótemplom előtti téren melegítették fel a gyanúsan felhős ég felé tekingető közönséget, azoknak a felhőknek ugyanis nem kellett volna ott lenni a meteorológusok szerint. Meg a fesztiválozni akarók szerint sem.

babak-prohaszka_20110920130207_74.JPG

Babák Mihály polgármester és Prohászka Béla a Békés Megyei Culinary Team mesterszakácsa együttműködésével készül a gyümölcsös ragu 

A felhők szerencsére nem zavarták az előadásokat, de a sátrak alatt is menetrend szerint elkezdtek rotyogni az üstökben - néhol titkos receptek alapján - a ciberének vagy lekvárnak szánt alapanyagok. Az 1100 literes óriásbográcsban idén is szilva hozzáadásával készült az étel a Békés Megyei Culinary Team mesterszakácsainak közreműködésével. A Békés Megyei Önkormányzat támogatásával Nemzeti Fesztivállal, a Békés megyei gasztronómiai értéktár bemutatásával színesedett a program. A gasztronómiai értékek mellett helyet kapott az egészségtudatos táplálkozás, valamint az életminőség javító tájékoztatás, az ahhoz kapcsolódó szűrővizsgálatokkal, tanácsadással, melyben a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház is segítségünkre volt a szarvasi Vöröskereszt mellett. Az evangélikus negyedben felállított színpadon jól megfért egymással a Benka gyula Evangélikus Iskola diákjainak előadása az azt követő I. Evangélikus Erőemelő bajnoksággal. Az erős emberek, fiatalok és kicsit idősebbek, fiúk és egy lány több számban mérte össze erejét, és volt, hogy 280 kiló indult meg a gravitáció ellenében egyszerre. Társrendezvényként a Vajda Péter Intézmény ismét bemutatta szakképzését, gimnáziumi képzési lehetőségeit a II. Szakmai Napok rendezvénysorozat keretében. A múzeum előtt felállított fesztiválsátorban a diákjaik bemutatót is tartottak, amit a nap folyamán megismételtek a Körös partján álló sátorban is. A második nap egyik legizgalmasabb eseménye a pálinkaminősítés volt. Végigkísértük a zsűri kálváriáját az ihatatlan főzetek kóstolásától a bónusz kategóriáig. Egy biztos: a kóstoltatások alatt mindkét véglet elfogyott a számozott üvegekből. Koncertekben is bővelkedett a szombati nap. Az est tagadhatatlan sztárjai az egyik zenei tehetségkutatón feltűnt és azóta menetelő, nagyon szerethető szentesi Fivérek együttes volt.

20110910-szilvanap_20110920130207_84.jpg

Az ülőhelyek zsúfolásig megteltek, de a színpad előtt sem lehetett leejteni egy gombostűt sem

A közönség szerette is őket. A Szent István Parkban felállított sátorban Rock börze folyt, majd a napot az Apropó koncertje zárta. Állampolgári eskütétellel kezdődött a XIV. Szilvanap zárónapja, vasárnap. Az Evangélikus Ótemplomban hat idegenbe szakított hazánkfiát üdvözölhettük immár hivatalosan is magyar állampolgárként. A levezető nap mindig nyugodtabb szokott lenni programok terén. Eleve később kezdődnek a programok, és inkább a kisgyermekeseket, ill. az idősebb korosztályt célozzuk meg. A Szent István parkban és a Szilva csárdában is a kisgyerekeké a pálya. A Vajda Péter utcai színpadon nem kisebb zenei személyiség búcsúztatta a XIV. Szilvanapot, mint Kovács Kati. Az ülőhelyek zsúfolásig megteltek, de a színpad előtti dühöngőben sem lehetett leejteni egy gombostűt sem. A koncerttel egy időben Babák Mihály Prohászka Béla mesterszakács asszisztenciája mellett főzte meg az idei szilvás, vegyes gyümölcsös, pulykahúsos ételt, amiben polgármesterünk elmondása szerint csak Szarvason készült alapanyag volt. Kivéve az ananászt. Az idő kegyes volt, így az új helyszín premierje jól sikerült.

Forrás: Szarvas Város Önkormányzata

Feltöltötte: K. T.

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Hullott a szilva...