Békés megye hírek

Hamarosan indul a tanév a leendő Tisza Kálmán Közoktatási Intézményben

Hamarosan indul a tanév a leendő Tisza Kálmán Közoktatási Intézményben
Felkészült a 2011/2012-es tanévkezdésre a Farkas Gyula Közoktatási Intézmény, amely szeptembertől felveszi a Tisza Kálmán nevet. A tantermek és a megszépült iskola környezete is megfelelő a tanévkezdéshez – tudtuk meg Szlota Józseftől, a békési oktatási egység vezetőjétől.
A szeptemberi tanévkezdéssel párhuzamosan az intézmény békési oktatási egységének Vásárszél utcai tagozata átköltözik a volt Levéltár épületébe a Szarvasi útra. Így egy helyen valósul meg az elméletei és a gyakorlati oktatás. Az új intézményegységet a vakáció alatt átalakították, kifestették valamint új padlóburkolatot is kaptak a leendő tantermek. A diákok szeptemberben vehetik birtokba a volt Levéltár épületét. A tanévkezdéshez hozzá tartozik a javító vizsgák sikeressége is, melyek idén augusztus 24-én kezdődnek el az intézményben.
A békési oktatási egység vezetője elmondta, hogy érettségi utáni OKJ-s képzéseket is indítanak ősztől; mezőgazdasági technikust, bútoripari technikust, webmestert valamint idén a megyében egyedül a Farkas Gyula Közoktatási Intézményben tanulhatnak a diákok protokoll ügyintézőnek. Eddig 12-en jelentkeztek az 1 éves oktatásra, amely keretein belül többek között pénzügyi tevékenységet, a rendezvényszervezés folyamatát és gyakorlatát, protokoll elméletet és gyakorlatot, üzleti kommunikációt és informatikát tanulnak a diákok. A képzés komoly szakmai hátteret igényel, melynek feltételeit az intézmény megteremtette. Egy különlegessége és specialitása is van a protokoll ügyintéző képzésnek, hiszen a tanulóknak alapfokú nyelvvizsgát kell tenniük, így nagy hangsúlyt fektetetnek majd a nyelvoktatásra. Szlota József hangsúlyozta, hogy a Tisza Kálmán Közoktatási Intézményben szinte minden hétre jut egy olyan nívós rendezvény ahol, diákoknak lehetőségük lesz a gyakorlatban is kamatoztatni az elméleti órákon megszerzett tudást. Emellett az intézmény olyan cégeket próbál felkeresni, amelyek komoly reklámtevékenységet folytatnak és több rendezvény megszervezésében részt vesznek. Szlota József kérdésünkre elmondta, hogy az eddig  jelentkezett diákok 80%-a idén érettségizett az intézményben, azonban vannak tanulók Békéscsabáról és Orosházáról is, emellett várják még a diákok jelentkezését, akiknek felkeltette az érdeklődését a protokoll ügyintéző képzés. Továbbá a bútoripari technikus és a mezőgazdasági technikus 2 éves képzésekre is lehet még jelentkezni az intézménybe.

Forrás: Veres Nikoletta
Feltöltő: Salamon Roland

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Hamarosan indul a tanév a leendő Tisza Kálmán Közoktatási Intézményben