Békés megye hírek

Felújítás előtt áll Vésztő városa

Felújítás előtt áll Vésztő városa
Közel 28 millió forintos városkép-fejlesztési folyamat indul el Vésztőn. A beruházásra szánt pénzekből a belváros mellett Vésztő-Mágor számára is jut.
Molnár Sándor, Vésztő polgármestere a Békés Megyei Hírlapnak elmondta, hogy a város 27 millió 705 ezer 954 forintos vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a Vésztő településkép fejlesztése című pályázatával, melyhez a Nemzeti Diverzifikációs Program biztosított lehetőséget a települések megújítását célzó programjával. A pénzből olyan beruházások valósulnak meg, melyek szebbé és élhetőbbé varázsolják a Békés megyei várost. A munkálatok folyamán a szakemberek felújítják a játszóteret a Szabadság térhez közeli ligetben, Vésztő-Mágoron pedig szintén játszótér fog korszerűsítésen átesni.

veszto2.jpg

Molnár Sándor, Vésztő polgármestere

A javítások során megfelelő állapotba hozzák a burkolat nélküli vagy a leromlott burkolatú sétányokat a Szabadság tér környékén és a Bartók téren. A református templomnál emellett rendbehozzák a díszkutat, ugyanitt kerékpártárolót is kialakítanak, illetve több hulladékgyűjtő edényt is elhelyeznek - mondta Molnár Sándor.

-W-