Békés megye hírek

Értékalapú kutatások ezúttal Békésen

Értékalapú kutatások ezúttal Békésen

A Békés Megyei Levéltárban folyó kutatások Békésre vonatkozó eredményeit mutatja be az intézmény december 10-én csütörtökön, három, egyenként 20–25 perces előadásban. A konferencia 16 óra 30 perckor, a Békés Városi Kulturális Központban kerül megrendezésre.

Ma a gazdasági válság idején, hatványozottan előtérbe kerül az olyan kitörési pontok, fejlődési irányok kutatása, amelyek nemcsak a túléléshez, hanem távolabb, a jövő megalapozásához vezetnek el.

 

Egy térség gazdasági lehetőségeinek számbavételekor, a fejlesztés irányainak kijelölésekor igen fontos figyelembe venni azt az évszázadok alatt kialakult tényezőegyüttest, amely látható, vagy kevéssé látható módón ma is hat.

A Békés Megyei Levéltár kísérletet tett arra, hogy a múlt porának rétegei alól kiássa azokat a fundamentumokat, amelyekre ma is építeni lehet. Az első ilyen jellegű kutatás Szarvas városára vonatkozott, a második eredményeit a múlt héten mutatták be Gyulán, ezen a héten Békés városában lesz a "összegző-konferencia".

A konferencia helyszíne: 5630 Békés, Jantyik u. 23–25.

 

 Most csütörtökön a Békés Megyei Levéltárban folyó kutatások Békésre vonatkozó eredményeit mutatjuk be, három, egyenként 20–25 perces előadásban.

A Békésre vonatkozó értékalapú kutatás eredményeit mutatják be az előadók a Békés Városi Kulturális Központban. A konferenciát Domokos László a Békés Megye Képviselő-testületének elnöke nyitja meg. Az Egy alföldi mezőváros történetének kulcspontjai című előadást Sáfár Gyula a Békés Megyei Levéltár igazgató-helyettese tartja, melyben vázolja a település történetét meghatározó folyamatokat.

A konferencia helyszíne: 5630 Békés, Jantyik u. 23–25.

 

A konferencia december 10-én, 16 óra 30 perckor, a Békés Városi Kulturális Központban kerül megrendezésre.

A “Három város” koncepció tanúságai 30 év múltán címmel Nagy Ildikó a Békési Fióklevéltár osztályvezetője foglalja össze a tapasztalatokat.

A Szocializmus és mentalitásformálás című előadást dr. Erdész Ádám a levéltár igazgatója tatja, melyben az elmúlt évtizedek eseményeit eleveníti fel.

 

A Békés Megyei Levéltár minden érdeklődőt szeretettel vár!

 

Forrás: (Békés Megyei Levéltár)

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!:

Értékalapú kutatások ezúttal Békésen