Békés megye hírek

Értékalapú kutatások a Békés Megyei Levéltárban

2009. december 4-én, pénteken az értékalapú kutatások eredményeinek bemutatásának tárgya és helyszíne Gyula városa lesz. Az előadás-sorozat délután fél négykor kezdődik a Mogyoróssy János Könyvárban.

Az értékalapú történeti kutatások programsorozat első állomása az idén Szarvas volt. A soron következő előadásoknak Gyula ad otthont. A múlt nem csupán érdekes történetek sorozata, hanem máig ható folyamatok láncolata. Manapság, a gazdasági válság idején, hatványozottan előtérbe kerülnek az olyan kitörési pontok, fejlődési irányok kutatása, amelyek nemcsak a túléléshez, hanem távolabb, a jövő megalapozásához vezetnek el. A Békés Megyei Levéltárban folyó kutatások Gyulára vonatkozó eredményeit mutatjuk be a december 4-i konferenciánkon, három előadás keretében. Meggyőződésünk, hogy a gazdaság, a közigazgatás, a kulturális élet szereplői hasznosíthatónak találják az összefoglalásokat, eredményeket.

Az előadás-sorozat délután fél négykor kezdődik a gyulai Mogyoróssy János Könyvárban.

 

 A Békés Megyei Levéltárban folyó kutatások Gyulára vonatkozó eredményeit mutatjuk be a december 4-i konferenciánkon, három előadás keretében.

A megnyitó beszédet Domokos László, a Békés Megyei Képviselő-testület elnöke tartja. Az első előadó dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója tartja Egy alföldi polgárváros múltjának csomópontjai címmel. A turizmus fontosságát mutatja be Gyula városának életében Glózik Klára, a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány ügyvezetője. Az elmúlt évek tendenciái címmel Balogh Dorottya levéltáros vázolja fel a rendszerváltozás utáni Gyula történetét.

A Békés Megyei Levéltár mindenkit szeretett vár!

Az előadás-sorozat délután fél négykor kezdődik a gyulai Mogyoróssy János Könyvárban.

 

"A történelmi mentalitás a szokások, gondolkodási formák olyan tényezőegyüttese, amely egy meghatározott időben, egy meghatározott közösségen rajtahagyja a lenyomatát." (Peter Dienzelbacher)

Forrás: (Békés Megyei Levéltár)

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Értékalapú kutatások a Békés Megyei Levéltárban

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet