Békés megye hírek

Eredményes utánpótlás-nevelés folyik a békéscsabai vívócsarnokban

Eredményes utánpótlás-nevelés folyik a békéscsabai vívócsarnokban

Sikeres időszakot tudhat maga mögött a békéscsabai Karácsonyi Lajos Vívó Egyesület. Immár korszerű csarnokban készülhetnek a fiatal tőrözők és párbajtőrözők - a jövő bajnokai. Vezetőedzőjükkel, Galli Zsolttal a sport viharsarki kilátásairól és a tehetségekről beszélgettünk.

 

Békéscsaba egyik büszkesége a városi sportcsarnok mellett található vívóterem, mely nemcsak külső pompájában, hanem a benne folyó munkában is az ország élmezőnyébe tartozik.

 

- Nagyon kevés ehhez hasonló, csak vívásra használt terem található az országban. Vidéken mindenképpen ez a legnagyobb, a legújabb és legkorszerűbb - kezdi Galli Zsolt, aki nem mellesleg a Magyar Vívó Szövetség elnökségében a vidéki klubokat képviseli.

 

Azonban hiába a múlt szép sikerei, olimpiai érmei és a jelen csillogása - a vívás nem a legnépszerűbb sportágak egyike.

 

- Kettébontanám: léteznek a világ népszerű és a hazánkban eredményes, hagyományos sportágak. A második csoportba tartozik a vívás is. A nagy kérdés, hogy az állam melyiket részesíti előnyben és hogyan támogatja. A hagyományosak mellé hozza-e be az újonnan felkapott sportágakat, vagy a régieket hagyja elsorvadni. A vívás mellett egyébként több sportág, például a kajak-kenu és az ökölvívás is ilyen helyzetben van. Az én álláspontom nyilván az, hogy a hagyományos és eredményes magyar ágak mellé kell behozni az újakat. És nem árt tudni, hogy ezek jóval kevesebb pénzbe is kerülnek.

 

Néhány éve még a széthullás szélén állt a békéscsabai egyesület, azonban a város vezetése felkarolta a vívást - azóta kiemelten támogatja. Az alapoktól kezdve építettek mindent újra, ma pedig már - egy kis képzavarral élve - sűrűn pattog a labda a vívócsarnokban.

 

- Még csak bemelegítenek, az elején játsszanak egy kicsit - mosolyogva utal a tréner a labda hangjára, majd elkezdi sorolni, mely korcsoportoknak mikor tartanak foglalkozást. Gesztikulálva, széles mozdulatokkal teszi hozzá, hogy közel hetvenen látogatják rendszeresen a vívócsarnokot. A kezdők és a középkorosztály a tőrcsoporttal együtt délután, a komolyabb vívók - a versenyzők, az idősebb amatőrök és a szeniorok - pedig este edzenek. És már második éve sportiskolai rendszerben is "képzik" a jövő bajnokait, ők testnevelés óra keretében ruccannak át délelőttönként a csarnokba.

 

A Karácsonyi Lajos Vívó Egyesület sikeres időszakot tudhat maga mögött

 

 

- A Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tizenhét elsős és másodikos gyereke jár délelőttönként. Nekik még általános testnevelés órai képzést tartunk, melyekben gimnasztikai és labdás gyakorlatok, futások szerepelnek.

 

A kicsik közel egy hónap után kaphatnak először felszerelést: egy teljesen veszélytelen, műanyag, érintésre sípoló hangot kiadó tőrrel "hadonásznak". Az edző szerint 9-12 éves korban célszerű elkezdeni vívni - persze akadnak kivételek. A két csabai "sztár", Bohus Réka és Tóth Annamária is a testvérek révén már hamarabb belekóstolhatott a sportba, így immár kellő rutinnal felvértezve aprítják a páston ellenfeleiket.

 

- Réka tizennégy éves kora ellenére már a kadétok, a tizenhét évesek között versenyez. Háromszoros magyar bajnoknak mondhatja magát, két korosztályban is vezeti a ranglistát.

Minden esélye megvan arra, hogy jövőre a kadétok márciusi Európa-bajnokságán és az áprilisi világbajnokságon is induljon. Remélem, hogy szép eredményeket fog elérni. Óriási előnye, hogy már ilyen fiatalon ott lehet a kadétok között: mire tizenhét éves lesz, kellő rutinjának köszönhetően akár egy komoly nemzetközi eredmény is összejöhet neki.

 

Tóth Annamária nővére, Hajnalka nyomdokain halad: immár ő is Budapesten tanul és készül.

 

- Legjobb eredménye a junior világbajnokságon szerzett ezüstérme. Számára a cél és feladat egyértelmű: minél közelebb kell kerülnie a felnőtt válogatotthoz. Jelenleg két hely "kiadó" - a harmadik és negyedik helyre hatan pályáznak. Bízom benne, hogy közelebb kerül a két hely valamelyikéhez, és a világkupák mellett a felnőtt Európa-bajnokságon és világbajnokságon is részt vesz. A hosszabbtávú cél pedig 2012, London, az olimpiai részvétel. A többi korosztályban, a fiataloknál pedig az országos bajnokságokon való eredményes szereplés lehet az elvárás.

 

 

Forrás: Licska Balázs
Feltöltő: Békés Megyei Jókai Színház Programiroda, BL

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Eredményes utánpótlás-nevelés folyik a békéscsabai vívócsarnokban