Békés megye hírek

Elutasítják a megyék a jövő évi költségvetést

Elutasítják a megyék a jövő évi költségvetést

Tiltakozását fejezte ki a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége kedden az Országgyűlés által november 30-án megszavazott jövő évi költségvetés ellen, melyet az erről kiadott hatpontos nyilatkozatban meg is erősítettek. Mint kiderült, a parlament 201 igen és 179 nem szavazattal fogadta el azt a büdzsét, amely az önkormányzati rendszerből 120 milliárd forintot von el.

A 2010-es költségvetés az előrejelzések szerint mintegy 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos bruttó hazai termék csökkenéssel és 3,9 százalékos pénzromlással számol. A büdzsét legfőképpen az elhalasztott reformok, felültervezett bevételek, valamint a növekvő államadósság jellemzi, mindemellett a kormányzat nettó 70 milliárd forintos elvonásról beszél a helyhatóságokat illetően, amelynek teljes értéke valójában bruttó 120 milliárdos bevételkiesést takar.

 

Dr. Ódor Ferenc MÖOSZ elnök, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke

Tiltakozását fejezte ki a MÖOSZ a jövő évi költségvetés ellen 

 

A MÖOSZ elfogadhatatlannak tartja a kormányzati többség által megszavazott jövő évi büdzsét, ezért a szövetség a Dr. Ódor Ferenc MÖOSZ elnök, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Szűcs Lajos, a MÖOSZ társelnöke, Pest Megyei Közgyűlési elnöke által jegyzett közleményben fejezi ki tiltakozását a 2010-es Költségvetési Törvény ellen.

 

Dr. Szűcs Lajos, a MÖOSZ társelnöke, Pest Megyei Közgyűlési elnöke

 A MÖOSZ elfogadhatatlannak tartja a kormányzati többség által megszavazott jövő évi büdzsét

 

"A megszavazott törvény mindenkire veszélyes, mert a jövőben is elvesz és megszorít. A magyar kormány az elmúlt években tudatosan ellehetetlenítette a helyi önkormányzatiságot, amely az emberek, a helyi közösségek önrendelkezésének felszámolását eredményezte. A vidéken élők így váltak a mindennapokban védtelenné és kiszolgáltatottá. A magyar Kormány elhibázott intézkedései nem enyhítették, ellenkezőleg tovább mélyítették a gazdasági válság által okozott károkat" - tartalmazza a szövetség közleménye.

 

Mint kiderült, a parlament 201 igen és 179 nem szavazattal fogadta el azt a büdzsét, amely az önkormányzati rendszerből 120 milliárd forintot von el

 A 2010-es költségvetés az előrejelzések szerint mintegy 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos bruttó hazai termék csökkenéssel és 3,9 százalékos pénzromlással számol

 

Az így kialakult tarthatatlan helyzet megoldására a MÖOSZ a következő alapelvek elfogadását és végrehajtását kezdeményezi: legyen a megyék feladata a munkahelyek megteremtésének elősegítése, ennek érdekében pedig a megyei önkormányzatok elkészítik a területükre vonatkozó foglalkoztatáspolitikai munkatervezeteket.

A területfejlesztési feladatok egyetlen hatékony működési szintje a valódi legitimitással rendelkező megyei önkormányzatok" - a megyei önkormányzatok szövetsége szerint, amely egyetért a megyei szintű teljes körű államigazgatás megerősítésével, mert "minden adófizető állampolgár joggal várja el az egyszerűbb és olcsóbb állami közigazgatást", továbbá a MÖOSZ határozottan kiáll a települések önállósága mellett.

A MÖOSZ állásfoglalása szerint: „az illetékhivatalok működtetése a megyei önkormányzatokhoz tartozzon, minden helyi adó beszedése pedig a települési önkormányzatok joga és kötelessége legyen.", emellett helyre kell állítani a települési és megyei önkormányzatok pénzügyi önállóságát, tartalmazza a szövetség által elfogadott közlemény.

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Elutasítják a megyék a jövő évi költségvetést