Békés megye hírek

Egyetemistáknak biztosít gyakorlati helyet a megye

Egyetemistáknak biztosít gyakorlati helyet a megye

Magas színvonalú gyakorlati lehetőséget biztosít a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak, szakterületekre bontva a Békés Megyei Önkormányzat, valamint intézményei. Erről is döntött a megyegyűlés november 13-i ülésén. A kezdeményezéssel 50 főt támogatnak, a tapasztalatszerzés idejére járó díjazásra a 2010. évi költségvetésből különítenek el 8 millió forintot.

Elsősorban a nagy múltú képzési hagyományokkal rendelkező kelet-magyarországi és budapesti egyetemek székhelyének és telephelyeinek hallgatói kerülnek a gyakorlati helyek tekintetében megszólításra. A jelentkezők kiválasztásánál előnyben részesülnek a Békés megyében állandó lakóhellyel, valamint a magasabb tanulmányi átlaggal rendelkezők. Az egyhangúlag elfogadott kezdeményezéssel mintegy 50 főnek biztosítanak gyakorlati helyeket, melyekre a jelentkezés jövő év február végéig történhet meg. A szakmai gyakorlat legfőbb célja, hogy hallgatók az egyetemen megszerzett elméleti tudást valós munkakörnyezetben, gyakorlatban is képesek legyenek alkalmazni. Felmérések szerint azok a felsőfokú tanulmányokat végző leendő szakemberek, akik a szakmájuknak megfelelő gyakorlati helyeken szereznek tapasztalatot, később nagyobb eséllyel helyezkedhetnek el.

 

A kezdeményezéssel 50 hallgatót támogat a Békés Megyei Önkormányzat

A szakmai gyakorlat  célja, hogy a hallgatók elméleti tudásukat a gyakorlatban is alkalmazzák

 

A gyakorlati lehetőséggel kapcsolatosan Czégény Gyula a megyei önkormányzat szakmai felügyeleti osztályának vezetője elmondta, hogy a megyei önkormányzat az említett egyetemekkel felveszi a kapcsolatot, ezután lesz lehetősége a hallgatóknak jelentkezni a gyakorlati helyekre jövő év február végéig. A jelentkezők számára széles szakmai körben kínálnak szakmai tapasztalatszerzési lehetőségeket, ugyanis a kulturális területeken, a középfokú oktatásban, szociális ellátásban, gyermekvédelemben, valamint az egészségügy és sport számos területén biztosítanak gyakorlati helyeket, mondta el az osztályvezető. Mindezt nem várják el a jelentkezőktől ingyen, ugyanis a törvényi rendelkezés alapján ösztöndíjat is biztosítanak a gyakornokok számára, amely a jelenleg elfogadott minimálbér tizenöt százalékát, vagy ennek a gyakorlati időre vonatkozó időarányos részét teszi majd ki. A gyakornokok kiválasztásáról a megyei önkormányzat Művelődési, Oktatási és Sport Bizottsága fog dönteni.

 

A törvényi rendelkezés alapján ösztöndíjat is biztosítanak a gyakornokok számára

 A jelentkezők kiválasztásánál előnyben részesülnek a Békés megyében állandó lakóhellyel, valamint a magasabb tanulmányi átlaggal rendelkezők

 

A kezdeményezés szorosan illeszkedik a Békés Megyei Önkormányzat Növekedésorientált Gazdaságfejlesztési Programjában megfogalmazottakhoz, mely szerint fontos a fiatal diplomás szakemberek és a szakképzett munkaerő letelepedési feltételeinek javítása, a versenyképes piaci környezet megteremtése, a megye gazdaságának a korszerű tudás alkalmazására alapozott fenntartható fejlődésének előmozdítása. Mindezek mellett a megfogalmazott célok között szerepel a versenyképesség, a nagyobb hozzáadott értéket termelő munkahelyek számának növelése, valamint a szakemberek megtartása.

 

A kulturális területeken, a középfokú oktatásban, szociális ellátásban, gyermekvédelemben, valamint az egészségügy és sport számos területén biztosítanak gyakorlati helyeket.

A hallgatók díjazására a 2010. évi költségvetésből különítenek el 8 millió forintot 

 

Nem ez az első ilyen jellegű kezdeményezés a megye részéről, ugyanis két hónappal ezelőtt meghozott döntésével a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács már elindította fiatal értelmiségieket támogató programját. A grémium szeptember 9-i ülésén arról döntöttek, hogy 38 pályakezdő diplomás foglalkoztatását támogatják 26 önkormányzatnál, az erre elkülönített 53 millió forintos keretösszegből. Ehhez csatlakozik a mostani kezdeményezés is, amely a még hallgatói jogviszonyban lévő diákok tapasztalatszerzését segíti elő.

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Egyetemistáknak biztosít gyakorlati helyet a megye