Békés megye hírek

Egy évvel ezelőtt indult a minta menza program

Egy évvel ezelőtt indult a minta menza program

A Gasztronómiai Szövetség és a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv egy évvel ezelőtt indította útjára a Mnitamneza programot, amelyhez eddig már hat település csatlakozott. A program célja az egészséges korszerű táplálkozás bevezetése az oktatási nevelési intézményekbe.

 

Magyarország egészségi állapota évről-évre egyre rosszabb. A vezető halálokok több mint 40 százalékáért a helytelen életmód a felelős, amelynek egyik leglényegesebb eleme a táplálkozás. Ennek javítása érdekében elengedhetetlen az összefogás intézményi és társadalmi szinten egyaránt.

A Magyar Gasztronómiai Szövetség elnöke szerint a program legfontosabb elemei a helyi termelőktől szerzett idényjellegű minőségi alapanyagok beszerzése, az új ételek megjelenése és azok megismertetése a gyerekekkel, azért hogy tudják mit és miért esznek.

A program követésével a fiatalok már egészen kis korban egészségesen táplálkozhatnak és így megfelelő étkezési kultúrával rendelkező generáció alakulhat ki a jövőben.

Gyulán egy intézményben két hónapja megy a program és ez alatt az idő alatt sikerült a száraztészta felhasználás 250 százalékos túllépését 35 százalékra csökkenteni.

Erdős Norbert elmondta igaz nem elhanyagolható az a plusz 20 százalékos többletköltség amelybe a mintamenza program kerül. Az önkormányzatoknak azonban végig kell gondolniuk, hogy gyermekeink jövője megér-e ennyi plusz költséget.

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet forrás csaba tv

 

Szóljon hozzá a fórumon!: SikeresEgy évvel ezelőtt indult a minta menza program a>