Békés megye hírek

Csínom Palkó élő zenével decemberben csak három alkalommal - Békés megye, kultúra, Békés Megyei Jókai Színház

CSÍNOM PALKÓ – a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarral és a Balassi Táncegyüttessel ÉLŐ ZENÉVEL – DECEMBERBEN CSAK HÁROM ALKALOMMAL!

Farkas Ferenc nagyszabású daljátékát, a Csínom Palkót decemberben mutatja be a Békés Megyei Jókai Színház.

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a Balassi Táncegyüttes közreműködésével létrehozott előadást idén csak három alkalommal, december 11-én, 12-én és 13-án láthatja a közönség.

„E művében a szerző nagyon sok régi zenei és népzenei motívumot szólaltat meg, s én azt a feladatot kaptam, hogy népi hangszereimmel, a szimfonikus zenekarral együtt játszva, szólaltassam meg e dallamokat. Már évek óta álmodozom arról, hogy létrejöjjön ilyen produkció. Az egyik érdekessége, hogy a duda és egyéb népi hangszerek odakerülnek a szimfonikus zenekarhoz, a másik pedig az, hogy a szimfonikus zenekari hangzás „megfertőződik" a népzenei gyakorlatból jövő hangzással, ami mindenképpen előnyére válik"- nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szokolay Dongó Balázs.

Hosszas egyeztetés után kialakult a végső változat, e szerint a kiváló, Artisjus-díjas népzenész színészként is fellép teátrumunkban a 2008. december 12-én tartott premieren.

Farkas Ferenc nagyszabású daljátékát idén csak három alkalommal mutatja be a Jókai Színház

A díszletek és a jelmezek hófehér papírból készülnek

 

 

A tavalyi, nagysikerű Kolozsvári bíró rendezője, Greifenstein János szándéka szerint a komoly dramaturgiai változtatásokkal is maibbá kívánja tenni a darabot. A produkcióba így a Balassi táncegyüttes is bekapcsolódik, Mlinár Pál vezetésével. A díszletek és a jelmezek - Magyarországon sosem látott módon - hófehér papírból készülnek, Olga Gonobolin papírművész, jelmeztervező elgondolásai alapján.

Farkas Ferenc nagyszabású daljátékát idén csak három alkalommal mutatja be a Jókai Színház

Farkas Ferenc nagyszabású daljátékát idén csak három alkalommal mutatja be a Jókai Színház

Jegyek még kaphatók színházunk jegyirodájában!

Forrás: Békés Megyei Jókai Színház

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Csínom Palkó élő zenével decemberben csak három alkalommal

 

Küldjön egy képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz

 

Békés megye online: bekesmegye.mconet.biz

 

Békés megye linkajánló: bekesmegyelink.mconet.biz

 

 

A hír támogatója:

 

Weblap gyártás,  Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu