Békés megye hírek

Békési siker született a megyei rendészeti versenyen

Békési siker született a megyei rendészeti versenyen
Első alkalommal rendezték meg a Békés Megyei Rendészeti Versenyt Doboz – Szanazugban, ahol a megyei fenntartású rendvédelmi képzésben résztvevő tanulók mérhették össze tudásukat november 9-én.
A rendezvény megnyitóján Zámbó András, a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény igazgatója köszöntötte a versenyzőket. Ezután Ladányi Zoltán rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos beszédében hangsúlyozta, hogy a verseny nem csak azok számára nyújthat tudásbeli, a meglévő erőnléti állapotról egy visszaigazolást, akik eleve elhivatottságot éreznek a rendészeti pálya iránt, hanem azoknak is, akik még nem döntötték el továbbtanulási szándékukat. A versenyen a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény orosházi, békési és dévaványai oktatási egységei valamint a Harruckern János Közoktatási Intézmény gyulai és mezőhegyesi oktatási egységeinek diákjai méretették meg magukat. A versenyszámok között szerepelt a légpuskalövészet, a felülés, a fekvőtámasz, a 2000 méter síkfutás, 4 x 10 méteres ingafutás, a helyből távolugrás és a kézigránát dobás, valamint volt katasztrófavédelmi verseny is tömlőgurítás és sugárszerelés. A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola képviselői részt vettek a megmérettetésen, akik több versenyszámban is értékelték diákok teljesítményét. A versenyen az összesített pontok alapján harmadik helyezést a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény orosházi oktatási egysége ért el, második helyen a Harruckern János Közoktatási Intézmény gyulai oktatási egységének tanulói végeztek, míg az aranyérmet a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény békési oktatási egysége szerezte meg.
- Minden diák nagyon jól érezte magát a versenyen, azonban a felkészülés nem áll meg a továbbiakban sem, hiszen a csapatok többsége részt vesz a hamarosan megrendezésre kerülő országos megmérettetésen is – tudtuk meg Kádas Lászlótól, a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény békési és dévaványai oktatási egység diákjainak felkészítő tanárától.








Forrás: Veres Nikoletta
Feltöltő: Salamon Roland

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: Békési siker született a megyei rendészeti versenyen