Békés megye vezető hírek

Békés megye értékeivel ismerkedtek a megyei főjegyzők

Békés megye értékeivel ismerkedtek a megyei főjegyzők
Sikeres volt a Megyék Önkormányzati Szövetségének Főjegyzői Kollégiumának Békés megyei értekezlete.

Az első napon, december 7-én előadást tartott dr.Bordás Vilmos, az Országos Választási Bizottság elnöke, majd dr. Sári Miklós, az Országos Választási Iroda vezetője. Utána dr.Kovács János, a Főjegyzői Kollégium alelnökének vezetésével konzultációra került sor a főjegyzők között. Végül az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László is előadást tartott.

Domokos László

Dr.Kovács János, a Főjegyzői Kollégium alelnöke és az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László

Ezt követően a főjegyzők egy gasztronómiai rendezvénysorozaton vettek részt Békés megyében.Ennek keretén belül meglátogatták a Békési Pálinkafőzdét, illetve részt vettek egy díszvacsorán a patináns Ibsen házban található étteremben, ahol megkóstolhatták a megye értékeit és Hungarikumait.

Prohászka Béla,

Prohászka Béla, a Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke, egyben az Ibsen Étterem vezetője is tartott bemutatót

Az Ibsen Étteremben Békés megye elnöke, Farkas Zoltán is köszöntötte a Főjegyzői Kollégiumi értekezlet részvevőit, valamint röviden tájékoztatta a jelen lévőket Békés megye értékeiről. Prohászka Béla, a Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke, egyben az Ibsen Étterem vezetője is tartott egy kis bemutatót a gasztronómiát illetően.

Békés megye

Eredményes és sikeres találkozója volt ez a Főjegyzői Kollégiumnak Békés megyben

A keddi napont a Gyulán található Elizabeth Hotel**** konferenciatermében zárták a résztvevők. Másnap, december 8-án a megyei főjegyzők a Gyulai vár Lovag termében találkoztak egy megbeszélés erejéig. Eredményes és sikeres találkozója volt ez a Főjegyzői Kollégiumnak Békés megyben, amelyre az elmúlt 10 évben nem volt példa.


-kt-