Békés megye - 210 éve történt ( Békés Megyei Levéltár )
Békés megye - 210 évvel ezelőtt, 1797. augusztus 24-én nevezte ki Lovász Zsigmond főispán – előzetes helytartótanácsi engedélyezés után – Kazay Mihály írnok-kancellista személyében Békés vármegye első önálló levéltárnokát.
Maga az archívum már a XVIII. sz. első harmadától működött, 1733-tól a gyulai várban, 1744-től a vármegye kisebb gyulai épületében helyezték el, végleges otthonra az 1786-ra felépült vármegyeházán nyert.
Békés Megyei Levéltár
A levéltárnoki állás rendszeresítését megelőzően a főjegyző irányította az irat- és levéltárral kapcsolatos teendőket, tisztújítások idején neki adták át a „leveles bolt” kulcsait. Kazay Mihály lelkiismeretesen, odaadással teljesítette a rábízott feladatokat, darabszinten rendezte az 1715–1786 közötti nemesi közgyűlési iratokat, a jegyzőkönyvekhez betűrendes mutatókönyveket készített, tisztviselőtársai figyelmét rendszeresen felhívta hivatalos irataik gondos kezelésére, megőrzésére és évenkénti levéltárba adására.
Az archívum első őre húsz éves működése végén (1818-ban számvevővé lépett elő) rendezett, kora színvonalán álló levéltárat hagyott hivatali utódára, Kállay Ignác levéltárnok-másodaljegyzőre. 1807-ben a Gyulán átutazó uralkodó, I. Ferenc is elismerően nyilatkozott a levéltárban látottakról.
Forrás és kép: Békés Megyei Levéltár
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!: Békés megye - 210 éve történt
Küldjön egy képeslapot ismerősének! kepeslap.mconet.biz
Békés megye online: bekesmegye.mconet.biz
Békés megye linkajánló: bekesmegyelink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu