Békés megye hírek

Az összefogás ereje a Szent István-bazilikában

Az összefogás ereje a Szent István-bazilikában

A vidék és a főváros közötti, illetve a megyén belüli összefogásnak is példaértékű megvalósulása az a jótékonysági koncert, amelyet február 7-én adott a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar a Szent István-bazilikában. Az este teljes bevételét a megye hatszáz állami gondoskodásban élő gyermekének és utógondozottjának javára fordítják.

Több kezdeményezés szála futott össze egy időben és egy helyen, egy nagyszabású rendezvény képében február 7-én Budapesten, a zsúfolásig telt Szent István-bazilikában. A Papp Zoltán káplán celebrálta szentmisét követően az ebben az évadban az ötvenedik születésnapját ünneplő Békés Megyei Szimfonikus Zenekar adott jótékonysági koncertet. Az együttes a Debreceni Kodály Kórussal és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóival, valamint további neves zenészekkel kiegészülve játszotta Mozart Koronázási miséjét, illetve ahogyan korábban, a rendezvény sajtótájékoztatóján Somogyi-Tóth Dániel elmondta, Bach életművének koncentrátumát, azaz a II. brandenburgi versenyt és a Magnificatot.

Adj esélyt! jótékonysági koncert a Szent István-bazilikában

Zsúfolásig telt a Szent István-bazilika

Mivel azonban ez egy jótékonysági hangverseny formájában valósult meg, a kulturális élmény megteremtésének célja mellett egy szomorú, ám egyben nagyon nemes apropója is volt az eseménynek, hiszen az este összes bevétele a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ számára folyt be. A közel hatszáz gyermeket és utógondozott fiatalt ellátó intézménynek az állami megszorítások következtében már a mindennapi működése került veszélybe - őket, az elesetteket és rászorulókat szeretné tehát megsegíteni a rendezvény. Innen is az este elnevezése: Adj esélyt!

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar

Bach életművének koncentrátumát, azaz a II. brandenburgi versenyt és a Magnificatot is eljátszották

Mindez pedig egyben a Békés Megyei Önkormányzat által útjára indított Szeretlek Békés Megye programsorozat második állomása is volt, amely révén a fővárosban ismét bemutatkozhatott, értékeire, a magában rejlő lehetőségekre újra ráirányíthatta a figyelmet szülőföldünk, bebizonyítva, hogy van miért szeretni ezt a tájat. A találkozásfolyam korábban, november végén a Művészetek Palotájában debütált: akkor a megyei önkormányzat valamennyi intézménye reflektorfénybe került, vásznakon, konferencián és színpadon, vagy akár ételkóstolón. A múlt és jelen bemutatása mellett ez a február 7-i este pedig elsősorban a jövőről szólt - vagyis annak letéteményesei, a gyermekek támogatásáról.

A rendezvény fővédnöke, Tarlós István, valamint két védnöke, Harrach Péter és Domokos László

A jó ügy érdekében összefogott egymással vidék és főváros

Nyitóbeszédében a rendezvény fővédnöke, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője, Tarlós István elmondta, ma minden ezredik gyermek állami gondoskodásban nő fel, nekik közel egyharmada pedig a létminimum alatt él - ezt pedig semmiképpen nem szabad hagyni, hogy így maradjon.

Tarlós István nyitóbeszédét itt tekintheti meg:

(Forrás: Békés TV)

Megszólalt továbbá a rendezvény két védnöke is. Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta, hogy „a társadalom minden szintjén felelősségre van szükség: felelősségre a gyermekek, egymás, a közösségek, a nemzet egésze iránt." Mint hozzátette, mindennek megvalósulása ez a bazilikai esemény is. Domokos László, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke pedig megjegyezte, hogy ebben a zimankós időben a legrászorulóbbak, a legkiszolgáltatottabbak érdekében még inkább szükség van az összefogásra, és elmondta, már az az odafigyelés is rengeteget számít, hogy valaki megjelent ezen az estén, és ezzel egyúttal megmutatta azt is: a jó ügy érdekében összefogott egymással vidék és főváros.

Domokos László beszédét itt tekintheti meg:

(Forrás: Békés TV)

Apró, de annál nagyobb szeretettel adott figyelmességként pedig a templomból kiérkező zenebarátok és jótékonykodók forró teától és a megye jellegzetességének számító káposztás lepénytől, a kapusznyikától melegedhettek át, a Békés Megyei Culinary Team közreműködésének köszönhetően. A program ráadásul nem ért véget ezen a vasárnapon: február 9-én a szintén Békés megyei irodalmi folyóirat, a Bárka mutatkozik be idei évi első számával az Új Színházban, az est díszvendége Csoóri Sándor lesz, majd a Békés Megyei Jókai Színház művészei adják elő a focirajongók számára is érdekesnek ígérkező háromszereplős darabjukat, a Sóska, sültkrumpli címűt. Egy napra rá pedig szintén jókaisok állítják színpadra a Centrál Színházban az Elnöknőket, Bede-Fazekas Annával, Dobó Katával és Kara Tündével a főszerepekben. Ezek bevételeit ugyancsak a rászoruló gyerekek életkörülményeinek javítására fordítják.

A Szent István-bazilika

Az este bevétele a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ számára folyt be

Kérjük, ha teheti, Ön is támogassa a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központot! Felajánlásait az alábbi számlaszámon teheti meg: 11733003-15342342. A közlemény rovatban ne felejtse el feltüntetni: ESÉLY.

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.E.

Fotó: M.G.

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: Az összefogás ereje a Szent István-bazilikában