Békés megye hírek

A Titanictól a Memphis Belle-ig - Somogyi-Tóth Dániel a Békés Megye Online-nak

A Titanictól a Memphis Belle-ig - Somogyi-Tóth Dániel a Békés Megye Online-nak

A Titanic katasztrófája már kisgyerekkorában foglalkoztatta, az Ocean's Elevent mesterműnek tartja, és ha tehetné, a második világháborús bombázó repülőgépről szóló mozi, a Memphis Belle zenéjét is szívesen közönség elé vinné. A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar július elején teltházas koncertet adott a Békéscsaba és Gyula közötti Békés Airport nagyhangárjában, ahol a legnépszerűbb filmek, köztük a Csillagok háborúja vagy Az oroszlánkirály zenéjét szólaltatták meg, a téma tehát adott volt: az együttes fiatal művészeti vezetőjét, karmesterét, Somogyi-Tóth Dánielt a moziról kérdeztük.

- Népszerű, kultusszal övezett mozik zenéit válogatták műsorrendjükbe. Van köztük olyan film, ami ezért vagy azért, de az ön életében is meghatározó szerepet tölt be?

- Elsősorban az alapján választottunk, hogy a közönség számára minél változatosabb legyen az előadás, és minél sokszínűbb módon vonultassa fel a filmzeneirodalom minél több szegletét. Ugyanakkor A profi és a Volt egyszer egy vadnyugat számomra is meghatározó filmélmények. Illetve kisgyerekkoromban rengeteget foglalkoztam a Titanickal mint katasztrófával, annak hátterével, millió rajzot készítettem a hajó elsüllyedéséről. Kutattam a témát gyerekfejjel, de nem is csak gyerekeszközökkel, mert a National Geographic amerikai számaiban, amelyek jártak a családhoz, szerepeltek felvételek az akkoriban, 1985-ben megtalált roncsokról, szóval a Titanic katasztrófájának sok részletével képben voltam. Ezért amikor, már konzis koromban, láttam James Cameron moziját, örültem, hogy hiteles, és pontosan úgy csinálták meg, ahogyan elképzeltem, így ez a film iszonyat közel áll hozzám.

- Sűrűn jár moziba?

- Sokkal többet szeretnék, mint amennyire időm van. Most viszont, hogy nyaralunk, minden este beteszünk egy filmet. Legutóbb az Ocean's Elevent láttam, amit ugyan már többedszerre néztem meg, de egy mestermű a színészi alakításokat, az egész koncepciót és a megvalósítást tekintve is.

Somogyi-Tóth Dániel, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, karmestere

Filmzenés koncertjük július 3-án megtöltötte a Békés Airport nagyhangárját

- Van olyan kedvenc filmzenéje, ami nem szerepelt júliusban a tételek között, de szívesen vezényelte volna?

- A Memphis Belle című, második világháborús bombázó repülőgépről szóló film zenéje a fimzenetörténet egyik legnagyobb alkotása. Valami egészen mesteri módon fejezi ki a zene nyelvén a repülés szépségét, és minden részletbe menő rezdüléseit annak, amit egy repülő ember érez. Fantasztikus számomra, ahogyan az én életemben is rendszeresem összeérő repülést és zenét összeköti. Ezért nagyon sajnálom, hogy éppen ezt nem tudtuk felvenni a listára, de sajnos hiába kutattam, egyelőre nem sikerült megszerezni a kottáját. Eleve sok probléma volt a kottákkal, hiszen ez nyilván kicsit bonyolultabb eset annál, amikor egy Csajkovszkij-szimfóniát lekérünk a filharmónia kottatárából.

- Lesz folytatása a filmzenés koncertnek?

- Nagyon szeretném, ha egy ehhez hasonló produkciót bemutathatnánk gyerekek, fiatalok előtt is. Telitalálat lenne, hiszen nekik ez borzasztóan tetszene, számunkra pedig nagyon fontos a közönségünk utánpótlásának nevelése. A hangárkoncertnek mindenesetre biztosan lesz folytatása, és még az sem kizárt, hogy jövőre például azokkal a hatalmas slágerekkel állunk elő, amik most kimaradtak, hiszen sok olyan van, amit a nézők szerettek volna hallani, mi meg szerettünk volna eljátszani.

Somogyi-Tóth Dániel, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, karmestere

"Az egész zenekarnak nagyon sokat számított, hogy ezúttal könnyűzenei módon kellett a ritmusokat, képleteket, valamint eleve a tempót, a tempótartást megvalósítanunk"

- A filmzene is a popzene kategóriájába tartozik. A kettő között nem lehet éles határvonalat vonni, mégis: komolyzenészként milyen a viszonya a popzenével?

- Éppen a filmzenék nagy része is ezen a határmezsgyén mozog. Hiszen a popzene önmagában elvileg csak azt jelenti, hogy populáris, ezek pedig nagyon népszerűek. Viszont ha megnézzük mondjuk a Karib-tenger kalózai hangszerelését, 100 százalékban klasszikus elemekkel építkezik. Gyakorlatilag semmi különbség nincsen egy későromantikus szimfónia és egy Karib-tenger kalózai zenei struktúrája között. Jó, nyilván az új filmzenék olyan melódiai elemekkel építkeznek, amik sokkal közérthetőbbek egy Richard Strauss szimfonikus költeménynél, de nagyon nagy hasonlóság van a kettő közt. Ugyanakkor játszottunk olyan, abszolút nem szimfonikus építkezésű számokat is, mint például a Valami Amerika, ami csak utólag lett szimfonikus zenekarra hangszerelve. Budapesten, az operettszínházban is dolgozom, ahol rengeteg, totálisan a könnyűzenéből érkező elemet használunk, és magam is rengeteget tanultam a könnyűzenéből. De az egész zenekarnak is nagyon sokat számított, hogy ezúttal könnyűzenei módon kellett a ritmusokat, képleteket, valamint eleve a tempót, a tempótartást megvalósítanunk. És amikor két nappal a filmzenei koncert előtt Dévaványán játszottunk egy Mozart-szimfóniát, abszolút érződött is, hogy közben filmzenékkel dolgozunk. Sokkal élőbb és intenzívebb volt az előadás ritmikai pontossága és tartalma. Mindemellett azonban nem igazán van időm a popzenére. Az autóban ugyan rendszeresen szól a rádió, ami pihentet, kicsit ki is kapcsol, ám könnyűzenei előadókat direkt módon soha nem hallgatok.

 

 

Békés Megyei Önkormányzat - G.E.

 

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: A Titanictól a Memphis Belle-ig - Somogyi-Tóth Dániel a Békés Megye Online-nak