Békés megye hírek

A Natura Bekesiensis 12 megjelent a Munkácsy Mihály Múzeum honlapján

A Natura Bekesiensis 12 megjelent a Munkácsy Mihály Múzeum honlapján

A Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának időszakos természettudományos kiadványa, a Natura Bekesiensis 12. kötete mától ingyenesen elérhető a Munkácsy Mihály Múzeum honlapján.

A Natura Bekesiensis 12. kötete az egykori Sárrétnek, a Hármas-Körös árterének és a Békés-Csanádi löszhátnak a találkozásánál fekvő Gyomaendrőd és környékének belvizes szántóit és annak különleges élővilágát mutatja be az elmúlt év kutatásának tükrében. A periodikában megjelent publikációk egy olyan, a nagyközönség számára alig ismert vagy ismeretlen, de a szakmai közönség számára is hosszú időn keresztül csak ritkán látott élővilág különböző elemeit ismerteti, amelynek komoly aktualitása volt. A térséget 2010-ben sújtó belvízi elöntéseknek különleges növény- és állatvilága sokáig rejtve maradt, még a tudományos kutatók számára is, hiszen a korábbi évtizedekre nem voltak jellemzők a belvízi elöntések ilyen mérvű megjelenései. Kevesen tudják, hogy mennyi természeti értéket rejthetnek szántóink, olyan növények magjainak millióit, amelyek tőlünk nyugatra már nem fordulnak elő, és amelyekről sokáig azt gondoltuk, hogy nálunk is rendkívül ritkák. Indokolt és aktuális tehát, hogy a szakmai és az érdeklődő nagyközönség számára egyaránt bemutassuk ezeket az élőlényeket minden eddiginél gazdagabb illusztráltsággal. 

Natura Bekesiensis 12. címlapja (grafikai munka: Batke László)

A Natura Bekesiensis 12 kötet címlapja (grafikai munka: Batke László)

A kötet első cikkében a Gyomaendrőd környékén 2010-ben feltárt iszapgyomflóráról és annak legfontosabb fajairól olvashatnak. A következő két publikációban ugyanezen élőhely gerinctelen állatvilágának talán legfurcsább, őskori állatokra emlékeztető pajzsos rákjairól is sok érdekességet közlünk, amelyek életmódjuk miatt szintén az időszakos vizekhez kötődnek. A befejező cikk segítségével a nedves élőhelyek környékén röpködő lepkék közül a tűzlepkék védett fajait ismerheti meg a kedves érdeklődők.
A publikációk a szakmai közönség mellett a diákok és biológia tanárok, valamint témájánál fogva a mezőgazdagságban és a természetvédelemben dolgozó szakemberek körében is érdeklődésre tarthatnak számot. Sikeres megjelenést követően, az előző 3 számhoz hasonlóan ezúton is ingyenes internetes elérést teszünk lehetővé a múzeum honlapján: Natura Bekesiensis 12

 

Forrás: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Deli Tamás malakológus
Feltöltő: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagy Éva közművelődési munkatárs

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!:
A Natura Bekesiensis 12 megjelent a Munkácsy Mihály Múzeum honlapján