Békés megye hírek

A kígyósi kastéllyal kapcsolatos tárgyak, dokumentumok a Munkácsy Mihály Múzeumban

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély Békés megye egyik legértékesebb műemléke. 1875-1879-ben építették Ybl Miklós tervei alapján, az építkezéseket gr. Wenckheim Frigyes és gr. Wenckheim Krisztina kezdték el. A kastély egykori pazar berendezéséről, az itt folyó fényűző életről ma már sajnos csak kevés tárgy és dokumentum tanúskodik.

A Wenckheim-kastéllyal kapcsolatos tárgyak-dokumentumok jegyzékét a múlt héten állították össze a Munkácsy Mihály Múzeumban. Közülük való az az 1887-ből származó leltár, melyet a gr. Wenckheim Krisztina által alapított családi hitbizományról vettek fel. (Hitbizománynak nevezték azokat az ingatlanokat és ingóságokat, melyeket az alapító a család elidegeníthetetlen vagyonának nyilvánított.) Ebben az ingatlanok között megtalálhatjuk a kastélyt is a kápolnával, a pálmaházzal és a pincével együtt. A leltár ezenkívül még több mint hetven épületet sorol fel: a kastély környéki majorokban található gazdasági épületeket, a személyzet és a cselédség lakásait. A jegyzék érdekes adatokkal szolgál az építményekről. Megtudjuk belőle azok értékét, hosszát és szélességét, azt, hogy téglából vagy vályogból épültek-e, tetejük palából, zsindelyből vagy nádból volt-e. 

Képeslap az ókígyósi kastélyról a 20. század elejéről

Képeslap az ókígyósi kastélyról a 20. század elejéről 

Az ingatlanok után ingóságokat is szép számmal találhatunk a leltárban. Ezek között szerepelnek olyanok, melyek a kápolna felszereléséhez tartoztak: egy vizes és egy boros kanna, egy kövekkel díszített kehely és egy cibórium. A családi ékszerek közül két nyakéket, egy fejdíszt, egy kapcsot és egy fülbevalót vettek a hitbizományi leltárban, mindegyikük briliánsokkal és más drágakövekkel volt kirakva. Az ezüstneműeket nyolc tételben sorolja fel a leltár, számba vételükre itt nincs hely, hiszen például Wenckheim-címeres ezüsttányérból csak hetvenkét darab volt.
A leltárban felsorolt ingóságok sorsáról sajnos semmit nem tudunk, csak remélhetjük, hogy nem vesztek el örökre.

Egy oldal a leltárból

Egy oldal a leltárból

 

Forrás: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Kocsor János történész muzeológus
Feltöltő: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagy Éva közművelődési munkatárs

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet
Szóljon hozzá a fórumon!:
A kígyósi kastéllyal kapcsolatos tárgyak, dokumentumok a Munkácsy Mihály Múzeumban