Békés megye hírek

A hazai feldolgozóipar lehetne az agrárium talpra állásának záloga

A hazai feldolgozóipar lehetne az agrárium talpra állásának záloga

Nehéz helyzetbe került Békés megye agráriuma, ugyanis a nyolc éves MSZP-SZDSZ kormányzás ideje alatt a térség mezőgazdasági terményeket feldolgozó ipara nagyrészt megszűnt, a jelenleg is működő multinacionális feldolgozók pedig korlátozott mennyiségben, áron alul veszik át a gazdák által megtermelt javakat. Mindezek okán a forráshiánnyal küszködő termelők fokozatosan lejtőre kerültek, árbevételük jelentős mértékben visszaesett és ez magával hozta az agrárágazat folyamatos leépülését. Megkérdeztünk néhány Békés megyei gazdálkodót, szakembert, hogy véleményük szerint mit lehetne tenni a feldolgozóipar és a mezőgazdaság fellendítésének érdekében? - ugyanis ők látják legjobban, milyen lépések lennének szükségesek ahhoz, hogy talpra álljon a magyar agrárium.

-Mindenekelőtt vissza kellene állítani a korábban működő feldolgozó üzemek egy részét, és szorgalmazni kellene, hogy azok a helyi terményeket dolgozzák fel - vélte Kozsuch Kornél, a megyei mezőgazdasági bizottság tagja. Majd hozzátette: a kisebb gazdaságokat állami támogatásokkal kellene szorgalmazni saját termények előállítására, a multinacionális áruházláncokat pedig kötelezni kellene arra, hogy minden egyes üzletükben létrehozzanak egy külön standot a helyi termékeknek, mint Franciaországban. A szakember szerint elsősorban egy megyei szintű összefogás lenne szükséges a termelők és a megyei érdekképviseleti szervek közreműködésével, annak elérése érdekében, hogy uniós támogatással egyrészt új feldolgozó üzemeket létesíthessenek a térségben, másrészt a meglévőket az európai szabványoknak megfelelő technológiával lássák el.

 

Kozsuch Kornél, a megyei mezőgazdasági bizottság tagja

"Vissza kellene állítani a korábban működő feldolgozó üzemek egy részét, és szorgalmazni kellene, hogy azok a helyi terményeket dolgozzák fel" 

 

Roszik Attila, a Szarvasi Zöldség TÉSz elnöke úgy látja, hogy a hazai feldolgozóipar leépülését követően jelenleg a multinacionális feldolgozók diktálnak, akik közel harminc százalékkal kevesebb árért veszik át a megtermelt zöldségeket a Békés megyei termelőktől, mint nyugaton. - Erős állami háttér kellene ahhoz, hogy fellendítsük a hazai érdekeltségű feldolgozóipart, akkor nem lennénk kiszolgáltatva a multiknak, és reális áron tudnánk értékesíteni a megtermelt javakat. Meglátása szerint a pénztelenség leépítette a mezőgazdasági szakképzést, ezért kevés fiatal szakembert képeznek, a szakma pedig elöregedik, ami patthelyzetet eredményez. - Ezen mindenképpen változtatni szükséges a jövőben, mert lassan nem lesz, aki előállítsa a termékeket - hangsúlyozta az elnök.

 

Kevesen vállalnak ma már állattenyésztést, mert egyre inkább nem éri meg

 "A multinacionális áruházláncokat kötelezni kellene arra, hogy minden egyes üzletükben létrehozzanak egy külön standot a helyi termékeknek"

 

Kondoroson a sertéságazatban tevékenykedő Nagy Zoltán kistermelő szerint a takarmányárak magasra szöktek, ezért kevesen vállalnak ma már állattenyésztést, mert egyre inkább nem éri meg. Pedig a magyar termék értéke, minősége messze jobb, mint az országba importált, már feldolgozott, silányabb külföldié. Ha lenne elég felvásárló és újraindulnának a bezárt feldolgozó üzemek, többet termelhetnénk, és akkor egyre több gazda fogna bele ismét a sertéstartásba - szögezte le Nagy Zoltán.

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G.T.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: A hazai feldolgozóipar lehetne az agrárium talpra állásának záloga