Békés megye hírek

A cél az együttműködés - második megyei foglalkoztatási fórum

A cél az együttműködés - második megyei foglalkoztatási fórum

Békéscsabán rendezték meg a Paktum Progress, vagyis a Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum fenntartása érdekében életre hívott program második megyei foglalkoztatási fórumát. A december 3-i konferencián nemcsak a foglalkoztatáspolitikai szakértők, de a térségben érintett munkáltatók is nagy számmal megjelentek, így az előadások meghallgatását követően lehetőség nyílt a szakmai konzultációjukra.

Második alkalommal rendezték meg a Paktum Progress nevet viselő projekt keretein belül a megyei foglalkoztatási fórumot december 3-án, a békéscsabai Körösök Völgye Látogatóközpontban. Az ezt megelőző sajtótájékoztatón Dr. Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója ismertette a 2008. április 1. és 2010. március 31. közötti időszakra meghirdetett program legfontosabb jellemzőit. Céljukként a 2006-ban nyolc alapító partnerrel - köztük a Békés Megyei Önkormányzattal - létrehozott, mára mintegy százhetven munkáltató, civil szervezet és önkormányzat kooperációja révén működő Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum fenntartását határozták meg. Vagyis törekednek arra, hogy a térségben az együttműködést elősegítsék, a megye további leszakadását megakadályozzák-lelassítsák, ez által gazdasági helyzetét, versenyképességét javítsák.

 

Domokos László megyei elnök és Dr. Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ igazgatója

Második alkalommal rendezték meg a Paktum Progress nevet viselő projekt keretein belül a megyei foglalkoztatási fórumot

 

A sajtótájékoztató másik megszólalója, Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke elmondta: a munkanélküliség, a kiszolgáltatott foglalkoztatási helyzet a térség egyik legsúlyosabb gondja, a foglalkoztatási paktum pedig segíthet a fő problémák felismerésében, az erre vonatkozó válaszok megtalálásában. Bejelentette még, hogy a megyei önkormányzat Növekedésorientált Gazdaságfejlesztési Programjához (NGP) már eddig hozzárendelt 470 millió forint után a decemberi közgyűlésen további 200 milliós összeg elkülönítéséről szavaznak, amelyet szintén a válság kezelésére fordítanának.

 

Dr. Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója

Dr. Nagy Ágnes ismertette a Paktum Progress legfontosabb jellemzőit

 

Domokos László a foglalkoztatási fórumon bővebben is beszélt a megyei önkormányzat gazdasági válságra adott válaszairól. Mint elmondta, a megszorítások helyett a gazdasági növekedés élénkítése jelentené a súlyos helyzetből a kiutat. Hosszan beszélt arról, hogy a tavaly kidolgozott gazdaságfejlesztési programjuk egyik sarkalatos pontjaként értékelik a szakképzési rendszer piaci igényekhez igazítását, és három oktatási intézménykomplexumukban maguk is arra törekednek, hogy a valós munkaerő-piacon hasznosítható tudást nyújtsanak diákjaiknak. Ehhez elengedhetetlen, hogy tanulóik számára korszerű gyakorlati tanműhelyeket biztosítsanak, továbbá a felnőttképzésre is nagy hangsúlyt fektetnek.

 

Domokos László, Békés Megye Közgyűlésének elnöke

Domokos László a foglalkoztatási fórumon bővebben is beszélt a megyei önkormányzat gazdasági válságra adott válaszairól

 

Az adórendszer jövő év január 1-jétől életbe lépő átalakulásáról, mindennek jogszabályi hátteréről Tamásné Czinege Csilla, az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának igazgatója beszélt kimerítően. Prezentációjából kiderült, 2010-től milyen adókedvezmény-változásokkal lehet számolni, hogy egyebek mellett szűkülni fog az adómentes juttatások köre, illetve hogy a rehabilitációs hozzájárulás mértéke ötszörösére, vagyis 964.500 Ft/fő/év összegre nő.

 

Paktum Progress foglalkoztatási fórum

A konferencián a megye foglalkoztatásában érintett szereplők mellett a téma szakértői ugyancsak nagy számban vettek részt

 

Végül Molnárné Dr. Nagy Ágnes, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főosztály-vezetője tartott előadást a foglalkoztatáspolitikában várható jogszabályváltozásokról, elsősorban az alkalmi munkavállalói könyv megszüntetéséről, amely a módosító javaslatok következtében a tervezett év eleje helyett valószínűleg 2010. április 1-jére várható. Ekkor lép ugyanis életbe az egyszerűsített foglalkoztatás gyakorlata, amely gyűjtőfogalmon belül létezik majd az alkalmi munkavégzés praxisa.

A konferencián a megye foglalkoztatásában érintett szereplők mellett a téma szakértői ugyancsak nagy számban vettek részt, így a prezentációkat követően alkalom nyílt a szakmai konzultációjukra. A megjelentek feltehették kérdéseiket, kifejthették véleményüket az elhangzottakról, valamint felvethették javaslataikat, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a megye foglalkoztatottsági állapotán javítani tudjanak.

 

Forrás: Békés Megyei Önkormányzat - G. E.

 

Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet

 

Szóljon hozzá a fórumon!: A cél az együttműködés - második megyei foglalkoztatási fórum