Békés megye hírek

A Békés Megyei Levéltár kiadványai az Ünnepi Könyvhéten, Békés megye, történelem

Békés Megyei Levéltár kiadványaival ismét bemutatkozik a széles nagyközönség előtt. Békéscsabán és Gyulán is várjuk az érdeklődőket.
Június 5-én kezdődik a 79. Ünnepi Könyvhét. A rendezvény keretében az idén is lesz könyvvásár, Békéscsabán június 5-én a Korzó téren 9 és 18 óra között, illetve Gyulán a Harruckern téren június 5-én 14 és 18 óra és június 6-án 11 és 18 óra között. A Békés Megyei Levéltár kiadványaival mindkét helyszínen várja az érdeklődőket.


Sinka István és Szabó Pál népi írók, és kiadójuk Püski Sándor Békés megyei kötödése közismert

Móricz Zsigmond, Sinka István, Szabó Pál és Püski Sándor az 1939. évi könyvnapon

A levéltár kiadói tevékenysége 41 évvel ezelőtt kezdődött, 1967-ben jelent meg Kristó Gyula összeállítása Olvasókönyv Békés megye történetéhez I. A honfoglalástól 1715-ig címmel. A kötet a Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból című sorozat elindítója is volt, napjainkban ez a sorozat már 24. kötetnél jár. Szintén Forráskiadványok sorozatban jelent meg a levéltár legfrissebb kiadványa a Kereskényiné Cseh Edit által összeállított Források a Békés megyei cigányság történetéhez című hiánypótló munka. A kötetben számos olyan forrás is helyet kapott, melyek segítségével ma is aktuális problémák gyökereinek megértéséhez kerülünk közelebb.

A kötetbe a Békés Megyei Levéltárban őrzött dokumentumokból válogatott munkatársunk, Kereskényiné Cseh Edit

A Békés Megyei Levéltár legfrissebb kiadványa

Ugyancsak a sorozatban jelent meg a Békés megyei 1848/49-es eseményeket feldolgozó dokumentumkötet, illetve a megyei 1956-os forradalom forrásait tartalmazó háromkötetesre tervezett munka, amelyből eddig két kötet jelent meg. A levéltár a Forráskiadványok sorozat mellett több sorozatot is elindított. A Közlemények Békés megye történetéből, illetve a Gyulai füzetek sorozatokban Békés megyére és Gyulára vonatkozó történeti monográfiák és tanulmányok jelentek meg. Példaként említhetjük Kóhn Dávid városi legendákat feldolgozó kötetét, vagy Blazovich László Gyula 15–16. századi történetére vonatkozó tanulmánykötetét. Levéltárunk szeretné megismertetni kiadványait a széles nagyközönség előtt, ezért mindkét városban szeretettel várjuk az érdeklődőket a könyvsátrainknál. Kiadványainkról bővebb információ a levéltár honlapján (www.bekes-archiv.hu) található.

Forrás: Sáfár Gyula (Békés Megyei Levéltár)

Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet Szóljon hozzá a fórumon!: A Békés Megyei Levéltár kiadványai az Ünnepi Könyvhéten Küldjön egy képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz Békés megye online: bekesmegye.mconet.biz Békés megye linkajánló: bekesmegyelink.mconet.biz A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu