Békés megye hírek

30 éves a Szociális és Gyermekvédelmi Központ

Fennállásának 30 éves évfordulóját ünnepelte a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ. Ebből az alkalomból került megrendezésre 2008. október 17-én a jubileumi születésnapi ünnepség. Nemcsak az intézmény dolgozói és lakói hanem családtagjaik, szeretteik is részt vettek a programokon.
A rendezvény keretein belül sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Sziszák Katalin az intézet igazgatója mutatta be az intézmény történetét és ismertette a rendezvény programját A gyermekvédelmi központ jogelődje, a Fogyatékosok Ápoló- Gondozó Otthona 1978-ban létesült. Egészségügyi Gyermekotthonként kezdte meg működését 240 férőhellyel, egyetlen intézményként Békés Megyében, amely a kiskorú fogyatékosok bentlakásos ellátására szakosodott. A sajtótájékoztatón felszólalt az egyik gondozott édesanyja, aki megköszönte az intézmény által nyújtott szakmai ellátást és külön köszönetét fejezte ki a Békés Megyei Önkormányzatnak, hogy 63 millió forinttal járult hozzá a gyermekvédelmi központ fejlesztéséhez. Részt vett a sajtótájékoztatón Tolnai Ferenc, az egyik hivatásos gondnok is, aki elmondta, hogy bent az intézményben arra is meg van a lehetőség, hogy bérért dolgozzanak a lakók, ezáltal jobban be tudjanak illeszkedni a társadalomba.

atmeretezes_gyemekvedelmi_kozpont_unnepseg_008_228_20081017155727_66.jpg

Sziszák Katalin igazgató és Domokos László megyei elnök beszélgetnek az intézmény egyik lakójával


Az ünnepségen, Sziszák Katalin az intézmény igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót Domokos Lászlónak, a Békés Megyei Képviselő- testület elnökének, aki beszédében hangsúlyozta, hogy az intézmény dolgozói milyen széleskörű feladatot látnak el az esélyegyenlőség megteremtésének szándékával, ilyen a család helyettesítése, a gyermekekről való teljes körű gondoskodás, a sérülések következményeinek csökkentése, a rehabilitáció és az önálló életre való felkészítés. Ezt a gondolatot mi sem bizonyítja jobban, mint az intézmény kapuját átlépve mosollyal teli, vidám arcokat találni. A megyei elnök beszédében elmondta, hogy egyre kevesebb állami támogatást kap az intézmény, folyamatos forráselvonás történik ezen a területen. Ennek ellenére a közgyűlés elnöke képviselőként arra törekszik a Parlamentben, hogy magasabb támogatást kapjon a gyermekvédelem. Az ünnepélyen részt vett Nagy Gyula nyugalmazott gyógypedagógus, aki az akadályozottsággal élők helyzetéről, hátrányáról beszélt. 

atmeretezes_gyemekvedelmi_kozpont_unnepseg_111_543_20081017155729_241.jpg

Szivárványtánc a nappali ellátás fiataljainak előadásában

 

Rengeteget készülve, nagy izgalommal várták a gyerekek, hogy bemutathassák előadásukat. Verssel, énekkel, zenés- táncos műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek.

Az intézmény utánpótlás csapatának műsora


Forrás: Békés Megyei Önkormányzat
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet

Szóljon hozzá a fórumon!: 30 éves a Szociális és Gyermekvédelmi Központ- Békés megye, rendezvény