Pénteken ülésezett Békés Megye Képviselő-testülete
2011. jún. 28., kedd, 12.11.11
Pénteken tartotta soron következő közgyűlését Békés Megye Képviselő-testülete. A napirendi pontok között kiemelt szerepet kapott a Közép-Békési ivóvíz minőségjavító program, valamint beszámoló hangzott el a Határon átnyúló kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatáról, amely számos Európai Együttműködési Társulat létrehozásában vállal komoly szerepet.
A mostani Megyegyűlés Samu Tamás Gergő Jobbikos képviselő megbízólevelének mandátumának átadásával kezdődött, majd az eskütétellel folytatódott. Ezután az elnöki dicséretek kiosztása következett a kimagasló társadalmi munkát végző pedagógusok számára.
A napirendi pontok közül Gajdos Attila a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakcióvezetője elsősorban a költségvetési rendelet módosítását emelte ki. Dr. Gosztolya Ferenc az MSZP részéről szintén a költségvetés módosítást emelte ki.
Farkas Zoltán a képviselő testület elnöke elmondta a megye működését és az ottani települések mindennapjait elsősorban a költségvetés határozza meg. A fejlesztési lehetőségek, a kötelező és önként vállalt feladatok jó minőségű ellátása pedig pénz kérdése.
Sőt a megyei önkormányzat készített egy olyan rendeletet amely, magát a kötvényforrást csak fejlesztésre engedi felhasználni, azaz ez is egy fajta biztosíték.Az ivóvíz minőségjavító program társulása, folytatása egyöntetű igen szavazatokat kapott a pártoktól, hiszen az Aradról átvezetett víz sokkal egészségesebb lesz, mint az arzénmentesített ivóvíz. A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata, -amely számos Európai Együttműködési Társulat létrehozásában vállal komoly szerepet- szintén támogatást kapott. A társulatnak köszönhetően a jövőben például Arad és Békés megye sokkal könnyebben juthat Brüsszeli forrásokhoz.
A pártok egyetértettek a Békés megyei kulturális és turisztikai pályázatának fontosságával, amely összesen 30 millió forintot biztosít 51 település civilszervezeti számára „A" és „B" kategóriában, nyári programokra, fesztiválokra. A következő közgyűlésre szeptember 2-án kerül sor.
Békés Megyei Önkormányzat - MCOnet forrás csaba tv